fbpx

Kultúra

Több zenekar is szétosztja a raktárkoncertekre kapott támogatásuk egy részét

Úgy tűnik, a legrosszabb időkben is összetartanak a hazai könnyűzenei élet tagjai.

Ha foglyul esel keleten, ne számíts a nyugat segítségére – Daniel filmkritika

A Daniel című film egy dán fotóriporter igaz történetét mutatja be, akit 2013-ban tizenhárom hónapon keresztül tartott fogva az Iszlám Állam. A film lerázza magáról a hollywoodi filmek egydimenziós terrorista-ábrázolását és rendkívüli mélységgel mutatja be a megtört foglyok napjait.

noÁR: Tiszteletlenek vagytok és telhetetlenek

Molnár Áron videóban kérte számon Vidnyánszky Attilát és Palkovics Lászlót, az SZFE-n történt modellváltás miatt.
video

Bohemian Betyars: A zenészeket tiltják le először, és ők az utolsók, akiket visszaengednek

A kormány csütörtöki döntése szerint augusztus 15-e után sem lehet az 500 fősnél nagyobb zenés, táncos rendezvényeket tartani. A magyar zeneipar helyzetéről és jövőjéről a Bohemian Betyars zenekar énekesével, Palágyi Mátéval beszélgettünk.
video

Mi lett volna, ha a trianoni döntés másként alakul?

A Jövő TV Értéktér című kulturális műsorában Tóth Alíz a Hévíz folyóirat munkatársával, a Nézzünk bizakodva a múltba! - alternatív Trianon című kötet egyik szerkesztőjével, Fehér Renátóval többek között arról beszélgetett, hogy a könyv mit ajánl az olvasóközönség számára, illetve honnan jött az ötlet és milyen írói megoldások születtek.
video

Az idén is tömegeket vonzhat majd az EFOTT fesztivál

Bár sok hazai fesztivál végét okozta a járványhelyzet, az EFOTT-ot idén is megtartják. A hétharminc vendége volt Maszlavér Gábor, az EFOTT fesztiváligazgatója.

Mégis lesz idén EFOTT fesztivál

Az idei fesztiválszezonnak keresztbe tett a világjárvány, de az EFOTT még megúszhatja.

Kiemelt cikkek

video
A független országgyűlési képviselő szerint nem csak a most ismert ellenzéki pártoknak van belépőjegyük a 2022-es választásra. A Jövő TV Reflektorban című műsorában elmondta, hogy miért indít új politikai mozgalmat, és azzal mi a célja.
audio
A Jövő TV Komment című podcastjének ötödik epizódjában a Belarusz választásról, az azt követő eseményekről, illetve azok következményeiről beszélgettünk Stier Gábor külpolitikai újságíróval, a #moszkvater alapító-főszerkesztőjével, a Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírójával.
Megmutatjuk, mennyiben is került egy éjszaka a Balatonnál, illetve azon belül is hol tudunk a legolcsóbban nyaralni.

További hírek

A terézvárosi önkormányzat példát akar mutatni, kitűzték a szivárványos zászlót

Soproni Tamás polgármester bejelentette: szeptembertől az önkormányzat 50 ezer forint értékű jegyescsomagját az élettársi viszonyukat bejegyezni kívánó azonos nemű párok is megkapják.

Aki nem hord maszkot, azt leszállíthatják a BKK járatairól

A maszk használatát elsősorban az ellenőrök, valamint a metróbejáratoknál lévő utaskoordinátorok ellenőrzik.

Donáth Anna egy olyan világban hisz, amelyben méltatni kell a Pride-ot

A Momentum EP-képviselője úgy véli, miközben az idei év első felében tényleg mindenki mindent „otthon, a négy fal között” csinált, nem nőtt a tolerancia a kormánypárt környékén.