fbpx

Felvásárolta a Médiapiacot a NER egyik embere, Boros Bánk Levente

Boros Bánk Levente kormányközeli politológus, a Médianéző Központ igazgatója felvásárolta a Médiapiac című nyomtatott lapot és a mediapiac.com internetes újságot, ezután pedig kirúgta a teljes szerzői gárdát.

A Médiapiac felvásárlásáról először szerdán a Magyar Nemzet számolt be, ahol az új tulajdonos elmondta, a mediapiac.com-ból „mérvadó lapot” akar csinálni, és meg kívánja újítani az online és a nyomtatott magazint is. Boros Bánk szerint eddig leginkább egyfajta balliberális narratíva érvényesült a lapban, viszont a megújuló szaklappal tájékozódási pontot, iránytűt tudnak biztosítani a szakmának és a közönségnek abban, hogy kontextusba tudják helyezni az általuk fogyasztott médiatartalmakat.

Media1 csütörtöki cikke szerint a lap megvásárlása után a szerkesztőség tagjait értekezletre hívták, ahol bejelentették az elbocsátásukat. A médiapiaci lap internetes oldaláról csütörtökre el is tűnt a teljes négy fős szerzőgárda (Tóth Olivér, Szebegyinszki Szilvia, Hegyi Henriett és Bodnár Erika), rajtuk kívül pedig az eddigi ügyvezető-tulajdonos, Göbölyösné Mátrahegyi Anna és Széll Hajnalka lapmenedzser nevét is törölték.

Lányi Örs
Újságíró, szerkesztő

Legfrissebb videók

A DK-s Arató Gergely elárulta, mi az az ajánlat amiért átmenne a Fideszbe politizálni

A Reflektorban vendége Arató Gergely, akit 5 kifejtős és 5 villámkérdéssel izzasztottunk meg a műsorban.

Puzsér videója miatt módosította vádját Berki Krisztián a hétfői tárgyaláson

Berki módosította az eddigi vádjait, hamis kép és hangfelvétel az új vád.

Legújabb podcastünk

audio

Tabumentes #3 – A rasszizmus kérdése hazai és nemzetközi szinten

A Tabumentes Podcast harmadik adásában civil vitapartnereinkkel a rasszizmus kérdését tárgyaljuk ki, amely során szó esett a Black Lives Matter mozgalomról és a hazai cigányság helyzetéről is.

Hírlevél

Iratkozz fel heti hírlevelünkre, mert ez a legjobb, amit most megtehetsz!

Kövess minket!

13,452lájkolóTetszik
731követőkövető
40követőkövető
2,050feliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb cikkek