fbpx

Egy galaxissal odébb kutatják a valóságot

A hétköznapok valóságát magunk mögött hagyva, a kikapcsolódást keresve – a képzelet szárnyán – gyakran látogatunk el messzi-messzi galaxisokba, fantasztikus világokba és párhuzamos univerzumokba, hogy a fikciót úgymond elválasztó, áttörhetetlen üvegfalon keresztül legyünk nagyszabású történetek szórakoztatásra vágyó közönsége. Ezek a világok és történetek azonban nem csupán mesélnek nekünk, hanem mesélnek rólunk is, és még ha messzinek is tűnnek, egy galaxissal odébb, valójában megtaláljuk bennük valóságunk archetípusait, szimbólumait, dilemmáit, konfliktusait és lehetőségeit is.

Az Athenaeum által kiadott Egy galaxissal odébb című kötet előszavában az egyik szerkesztő, Tóth Csaba politológus, a Republikon Intézet korábbi stratégiai igazgatója, Cseh Katalin momentumos európai parlamenti képviselő kabinetfőnöke arról vall: amikor négy évvel ezelőtt megjelent A sci-fi politológiája című munkája, maga sem gondolta volna, hogy a fikciós világok boncolgatása társadalomtudományi eszközökkel egy könyvsorozattá bővül. Ami először talán csak egy érdekesebb hobbinak, vagy infantilis bohóckodásnak tűnt, az komoly és igényes kutatómunkává vált.

A könyvsorozat első négy kötete (A sci-fi politológiája, Fantasztikus világok, Nevelj Jedit!, Párhuzamos univerzumok) összesen harmincnyolc szerzőnek adott lehetőséget arra, hogy a képzelet világait dekódolja az ismert valóságunk tükrében. A szerzők között akad politológus, szociológus, jogász, történész, közgazdász, asztrofizikus, informatikus, orvos, mérnök, egyetemi docens és újságíró is. A nagyító alá került popkulturális alkotások sorában ott találhatjuk a Star Wars-, a Star Trek– és a Marvel-univerzumot, a Trónok harca, a Gyűrűk Ura, a Harry Potter, a Walking Dead, illetve a Dűne világát, valamint Isaac Asimov műveit is.

A széles látókör, a sokszínűség a szerzők és a képzelt világok tekintetében az ötödik könyvben is alapkoncepció.

Hogyan változott meg az identitásformálás George Lucas Star Wars-filmjeihez képest a már Disney érában készült Star Wars-trilógiában? A Jodie Foster főszereplésével készült 1997-es Kapcsolat című film óta hová fejlődött, illetve hol tart a bolygó- és az élet utáni kutatás a világűrben? A médiavalóság, a fake news, a deepfake jelenség hogyan jelenik meg Vasember, Amerikai Kapitány és szuperhőstársaik világában? Miként lehetséges a kiszolgáltatottság, az áldozathibáztatás, az áldozati viselkedés, az áldozattá válás folyamatának vizsgálata Stephen King történetei és karakterei alapján? A Philip K. Dick sci-fi író által papírra vetett Különvélemény című novellának, és az abból készült, azonos című 2002-es film történetének világa mennyire tűnik még távoli jövőnek, vagy közelebb van a valósághoz, mint gondolnánk? Hol tartunk a különböző robotok, cyborgok létrehozásában, lehet-e az emberiség jövője a transzhumanizmus, az ember „tökéletesítése” a biotechnológia segítségével, ahogy például a Ghost in the Shell című animében és a belőle készült filmben látható? Tévedhet-e a tudomány, mi a különbség a tévedés és az áltudományosság között? Hogyan kapcsolható össze a magyar egészségügy és a Men in Black? A fantasy világok különböző orkábrázolásai mit mondanak el rólunk és a világunkról? Hogyan határozhatja meg a mágiához való viszony a „helyes” vagy „helytelen” politikai berendezkedések közötti különbségtételt? Nincs magyarok nélkül sci-fi és fantasy világ?

Ezeket a kérdéseket járják körbe kimerítően a szerzők egy galaxissal odébb indulva a valósághoz közelítve.

(Egy galaxissal odébb – Szerkesztette: Filippov Gábor, Nagy Ádám, Tóth Csaba – Athenaeum Kiadó, 2020. 4299 Ft)

Nótin Tamás
Újságíró, a Jövő TV főszerkesztője.

Legfrissebb videók

A DK-s Arató Gergely elárulta, mi az az ajánlat amiért átmenne a Fideszbe politizálni

A Reflektorban vendége Arató Gergely, akit 5 kifejtős és 5 villámkérdéssel izzasztottunk meg a műsorban.

Puzsér videója miatt módosította vádját Berki Krisztián a hétfői tárgyaláson

Berki módosította az eddigi vádjait, hamis kép és hangfelvétel az új vád.

Legújabb podcastünk

audio

Tabumentes #3 – A rasszizmus kérdése hazai és nemzetközi szinten

A Tabumentes Podcast harmadik adásában civil vitapartnereinkkel a rasszizmus kérdését tárgyaljuk ki, amely során szó esett a Black Lives Matter mozgalomról és a hazai cigányság helyzetéről is.

Hírlevél

Iratkozz fel heti hírlevelünkre, mert ez a legjobb, amit most megtehetsz!

Kövess minket!

13,452lájkolóTetszik
731követőkövető
40követőkövető
2,050feliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb cikkek