fbpx

Az LMP elítéli, hogy a Momentum román pártnak kampányol Erdélyben

„Elítéljük, hogy a Momentum továbbra is román párt mellett kampányol Erdélyben” – közölte Keresztes László Lóránt és Ungár Péter péntek délután.

Az LMP országgyűlési képviselői szerint a Momentum rendszeresen elfelejti, hogy Romániában nagy számban élnek magyarok és miután a romániai elnökválasztáson a magyar jelölttel, Kelemen Hunorral szemben román elnökjelöltet támogatott, most újra a magyarok elleni szavazásra buzdít.

„A romániai belpolitika elmúlt 30 évének tapasztalata azt bizonyítja, ahol nincs magyar érdekképviselet önkormányzati, megyei szinteken, ott még kevésbé érvényesülnek a kisebbségi jogok. Ezeket a jogokat román pártok sosem fogják magukénak érezni és tenni érte” – olvasható az LMP-s politikusok közleményében.„Ezért különösen elítélendő a Momentum elnökének újbóli magyar nemzet elleni cselekedete” – teszi hozzá Keresztes László Lóránt és Ungár Péter.

Vasárnap tartják a román önkormányzati választásokat, amelyen az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) több magyar polgármesterjelöltet és magyar képviselőjelöltet indít. A Mandiner azt írja: a Momentum testvérpártja, a román USR nevű liberális párt Bihar megyei szervezete videót tett közzé, amelyben Fekete-Győr András újra a román pártszövetség (USR-PLUS) jelöltjeire való szavazásra buzdítja az erdélyi magyarokat. „Arra szeretnénk kérni titeket, hogy ahol tehetitek, támogassátok az USR-PLUS önkormányzati jelöltjeit!” – mondta az USR-PLUS videójában a Momentum elnöke. A Mandiner hozzáteszi, hogy a videót időközben eltávolították, mert rengeteg negatív hozzászólás érkezett rá, de az ELÉG! nevű közösségi oldalra felkerült egy részlet belőle.

Fekete-Győr a tavalyi államelnök-választáson szintén az USR-PLUS jelöltjére, Dan Barnára való voksolásra buzdította a magyarokat, az RMDSZ magyar jelöltje, Kelemen Hunor ellenében.

Jövő TV
Neked szól. Rólad szól.

Legfrissebb videók

A DK-s Arató Gergely elárulta, mi az az ajánlat amiért átmenne a Fideszbe politizálni

A Reflektorban vendége Arató Gergely, akit 5 kifejtős és 5 villámkérdéssel izzasztottunk meg a műsorban.

Puzsér videója miatt módosította vádját Berki Krisztián a hétfői tárgyaláson

Berki módosította az eddigi vádjait, hamis kép és hangfelvétel az új vád.

Legújabb podcastünk

audio

Tabumentes #3 – A rasszizmus kérdése hazai és nemzetközi szinten

A Tabumentes Podcast harmadik adásában civil vitapartnereinkkel a rasszizmus kérdését tárgyaljuk ki, amely során szó esett a Black Lives Matter mozgalomról és a hazai cigányság helyzetéről is.

Hírlevél

Iratkozz fel heti hírlevelünkre, mert ez a legjobb, amit most megtehetsz!

Kövess minket!

13,452lájkolóTetszik
731követőkövető
40követőkövető
2,050feliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb cikkek