fbpx

Bencsik András: A diákok imádnak tiltakozni, hisznek a szabadságban, szeretik a füvet

“A diákokat zseniálisan lehet manipulálni. Imádnak tiltakozni, hisznek a szabadságban, szeretik a füvet és az egyéb élvezeti szereket.”

– így elmélkedett Bencsik András, kormánypárti véleményvezér az SZFE-s hallgatók tiltakozásáról a Hír TV Sajtóklub című műsorában. Bencsik szerint a diákság tagjai a fent említett okok miatt kiváló alanyai annak, hogy a mindenkori igazságtalanság – bármi is legyen az –, az nekik ellenség legyen.

Hozzátette: „az egyesült ellenzék” azt is elintézheti, hogy akár fél évig se legyen tanítás az egyetemen, és nem kizárt, hogy az őszi szezonban egymást érjék majd a tüntetések.

Jövő TV
Neked szól. Rólad szól.

Legfrissebb videók

Szanyi Tibor: Hatalmasakat sikongatva örülnék, ha ellenzéki győzelem lenne 2022-ben

A Jövő TV Reflektorban című műsorának vendégeként Szanyi Tibor, az ISZOMM alapítója, alelnöke és miniszterelnök-jelöltje öt egyperces és öt villámkérdésre válaszolt.

Élőben jelentkezünk az SzFE sajtótájékoztatójáról

Élőben jelentkezünk az SzFE Vas utcai épülete elől, ahol a hallgatók az oktatókkal és a vezetőséggel tart közös sajtótájékoztatót.

Legújabb podcastünk

audio

Öncélú katasztrófaturizmus vagy egy vallási témájú művészfilm a Mindig az ördöggel?

Az biztos, hogy mély nyomot hagy a Netflix új filmje, már csak az a kérdés, hogy jó vagy rossz értelemben.

Hírlevél

Iratkozz fel heti hírlevelünkre, mert ez a legjobb, amit most megtehetsz!

Kövess minket!

13,407lájkolóTetszik
731követőkövető
40követőkövető
1,900feliratkozóFeliratkozás

Jövő Rádió

Legfrissebb cikkek

Jön a nagy SzFE vita, regisztrálj most!

Egy asztalnál Molnár Áron NoÁr és Bódi Ábel.