fbpx

Az ellenzéki összefogásról és a Gyurcsány-piruláról

Az egyéni választókerületek mindegyikére kiterjedő közös jelöltállítás és a közös programadás ígéretének bejelentése éppúgy jelzésértékű volt az elmúlt napok történéseinek sorában, mint a gödi önkormányzati konfliktus kapcsán az országos politika porondján kialakult DK-Momentum párharc. Ahogy az ellenzék közelebb került az „összellenzéki” listaállításhoz (az ellenzéki közös listák koncepciója helyett), úgy került elő ismét a 2014 áprilisa előtt már Bajnait és Mesterházyt is dilemma elé állító Gyurcsány-kérdés. A helyzet persze bonyolultabb az egyszerű személyi preferencia-nyilvánításnál, hiszen ennek a kérdésnek a vonzata a politikai alternatíva-építés hitelessége és egy, a kormányoldal által kiválóan hasznosítható ellenségkép (egyben hivatkozási alap) választói magatartásra gyakorolt hatása.

A 2018 áprilisi országgyűlési és 2019 októberi önkormányzati választásnak – noha sok szempontból „almáról és körtéről” beszélünk – fontos tanulsága volt, hogy a kormánypártokkal szemben a jelenlegi választási rendszerben, töredezett ellenzéki pártpaletta mellett siker csak a közös jelöltállítástól várható. Ez a (későn jött) stratégiai felismerés „bontotta le” elvi szinten a centrális pártrendszert. Közben azonban átrendeződött az ellenzéki térfél erősorrendje: a vezérszereptől megfosztott Jobbik (és LMP) meggyengült, a parlamenti küszöb alatt teljesítő, illetve a küszöböt éppen csak átlépő Momentum és DK pedig az instabil középpártok státuszába lépett.

Gyurcsány Ferenc „visszatért”, a „20-21. századi pártok” cselekvést meghatározó politikai narratívája, a háromosztatú pártpolitikai tér effektíve megszűnt, illetve kétpólusúvá épült vissza. Ezt a folyamatot nemcsak a DK kedvező támogatottsági adatai, hanem az MSZP eljelentéktelenedése, a Jobbik identitásvesztése és szervezeti szétcsúszása is segítette – csakúgy, mint a versengő (tartalmi politikai kínálati) alternatívák és a vezérszerepek, karizmatikus ellenzéki politikuskarakterek hiánya.

Csaknem uralkodóvá vált az a nézet, hogy a minél szorosabb „összefogás” (közös lista, közös jelöltek, közös miniszterelnök-jelölt), tehát alapvetően egy politikai szempontból nagyon is jelentős, de mégiscsak választási technikai kérdés, önmagában „csodafegyverként” funkcionál majd, és a választási matematikai előnyök mellett választáspszichológiai túlcsordulása is lesz. Ezt legutóbb talán Márki-Zay Péter fogalmazta meg, aki 2022-ben – Mesterházy Attila 2014-es víziójához hasonlóan – a kétharmados ellenzéki győzelem lehetőségét is reálisnak látja. Eközben – nem elvonatkoztathatóan a bejelentett előválasztások szervezésétől és általában az ellenzéki tárgyalások előrehaladásától – felélénkülni látszik az ellenzék pártjai közötti versengés, ami időnként úgy tűnhet, szétfeszítheti az együttműködés kereteit is.

Ez a vetélkedés azonban döntően hatalmi (tárgyalási pozíciók erősítése, dominanciaharc), nem pedig ideológiai természetű. Ennek okát sem nehéz megérteni:

az egyes ellenzéki szereplők az együttműködés gördülékenysége és egymás szavazóinak átcsábítása érdekében már egy ideje érezhetően „letekerték” az identitáspolitikai, narratívaépítési, csoportképző kommunikációjukat, az legfeljebb alkalmanként és többnyire egyéni képviselői akciók (pl. szoborállítással, közterület-átnevezéssel, zászlókihelyezéssel, stb. véleményartikuláció) formájában nyilvánul meg.

A Fidesz ezzel szemben nem fél a szimbolikus politizálástól, a hívószavaktól, a markáns (gyakran eleve szembenállást hangsúlyozó) önmeghatározástól, hanem a szavazók megtartásának és mozgósításának eszközeként tekint azokra.

Az érzelmi azonosulás (szimpátia vagy a másik fél elutasítása) ugyanis erőteljesebb motivációt jelent a választói magatartásban, mint az önérdekkövető racionalitás, mely utóbbi jórészt maga is hiten alapul (pl. kit tartok alkalmasabbnak).

Különösen igaz ez egy olyan felállásban, ahol egyelőre az ellenzéki együttműködés éppúgy (sőt, még jobban) „zsákbamacskát árul”, mint a „folytatjukkal” kampányoló Fidesz, hiszen a proteszt-ellenzékiségen túl nem fogalmaz meg konkrét társadalmi ajánlatot, jövőképet az ország számára. Ehelyett meghatározóan személyi és technikai jellegű viták zajlanak.

Jakab Péter olyan ellenzéki „tortát” sütne, amiben – szavai szerint – nincs Gyurcsány-mazsola, Fekete-Győr András és Márki-Zay Péter (aki miniszterelnök-jelöltként is megméretné magát) pedig politikai értelemben (egy állítólagos korábbi informális alkura hivatkozva) „nyugdíjazná” Gyurcsány Ferencet.

A DK elnöke lehet, hogy nem lesz miniszterelnök-jelölt (ez erősen valószínű), ugyanakkor esze ágában sincs „kivonulni” a politikaalkotásból sem ellenzékben, sem akkor, ha pártja 2022-ben kormányzati pozícióhoz jut.

Ő a magyar politika „nagy túlélője”, aki nemcsak (erősen megosztó) vezérszerepet visz, de sok ellenzéki politikustársával szemben – akár kedveljük őt, illetve amit képvisel, akár nem – mögötte van tényleges, százalékokban mérhető politikai teljesítmény. Az össztársadalmi vagy „csak” az ellenzéki/kormánykritikus táborokon belüli megítélése lehet kedvezőtlen (ekképp az ő személye „ballaszt” a kormányváltás szempontjából), amíg a DK az ellenzék (egyik) vezető ereje, addig Gyurcsány politikája „legitimálva” lesz, ő maga pedig (még passzívan is) politikaalakító tényező marad. Ehhez ráadásul nem kell vezető közjogi pozícióba kerülnie. Hogy is írta Vadai Ágnes a minap Facebook-on?

„Akik a mi oldalunkon eddig vele szemben határozták meg önmagukat, mind elbuktak. […] Megnyugtatok mindenkit: Gyurcsány marad. És vezető szerepe lesz egy új Magyarország megteremtésében.”

A 2010 előtti kormányzás politikai örökségével azonosulni nem kívánó szereplők érthető módon igyekeznek „lefokozni” a volt kormányfőt, jelezve saját szavazóiknak, hogy itt nem „restaurációra” készülnek (hanem a „politika megújítására”, elitváltásra, stb.), s ennek megfelelően igyekeznek fenntartani saját „anti-establishment” pozitúrájukat mindazon pártokkal (és pártvezetőkkel) szemben, amelyek/akik már voltak kormányzati pozícióban.

A DK-elnök személyét terhesnek érző ellenzéki pártvezetőknek mostanra érteniük kellene, hogy az „összegyurcsányozódás” elsősorban nem a DK-val való (választási) együttműködési kényszer miatt áll elő, hanem a politikai alternatíva hiánya, az identitásnélküliség, az ellenzéki vezető és vezéri szerep (egyszóval: pólusképzés) feladása miatt. Gyurcsány Ferenc ezt felismerte. Nem véletlen, hogy a DK előszeretettel áll bele konfliktusos, szimbolikus erejű vitákba, illetve tör egyedüliként lándzsát a nemzetállami kereteket lebontani szándékozó európai föderáció mellett, miközben új vezérszerep építgetésébe kezdett.

Ebből szinte egyenesen következik az összellenzéki listaállítás közös ellenzéki listák (optimálisan kettő) helyett, és így tökéletesen működhet tovább a Fidesz-féle politikai koordinátarendszer, ahol a túloldalon (ultima ratio-ként) „Gyurcsányék” állnak. Az sem véletlen, hogy a legutóbbi, „nagy” ellenzéki bejelentés az általános jelölti koordináció hangsúlyozása mellett jótékonyan homályban hagyta a listaállítás kérdését. Igaz, a közös ellenzéki programadás és az együtt kormányzás szándékának deklarálásával ez a vita kezd okafogyottá válni.

A kormányoldal már egy ideje szoros ellenzéki együttműködéssel számol. Éppen ezért hangsúlyozza a „habarék-ellenzékiséget”, a településvezetési alkalmatlanságot, valamint a gödihez hasonló ellenzéki belharcokat, ezáltal is gyengítve az ellenfelei kormányképességébe vetett választói hitet.

Az összellenzékiség prókátorainak persze igazuk van abban, hogy az öntudatos ellenzéki szavazók elsősorban a kormányváltásra szavaznak, ezért talán nem esik majd nehezükre egy olyan listára voksolni, amelyen Gyurcsány Ferenc kitüntetett helyen szerepel.

A kérdés csak az, hogy mi lesz azokkal a kormánykritikus, nem elkötelezett szavazókkal, akik önazonos döntést kívánnak hozni, és értékeket keresve alakítanák ki a preferenciájukat, illetve vennének részt a szavazáson. Vajon ők hajlandóak lesznek-e választani az „elmúlt nyolc év” és az „elmúlt tizenkét év”, a „jóléti rendszerváltás” és az „illiberális demokrácia” (röviden: Gyurcsány és Orbán) pirula között? Nekik ki állít alternatívát?

Az ellenzéki pártok legutóbbi bejelentésükkel így is fontos lépést tettek a megegyezés, a választási felkészülés irányában. Viszont a neheze még csak most jön. Más ugyanis elvi szinten megállapodásra jutni, s megint más lesz az „ellenzéki kerekasztal” körül megegyezni nyerhető körzetekről, listán elfoglalt helyekről, valamint legalább tucatnyi választókerületben előválasztást szervezni (ennek jelenleg nem adott a logisztikai háttere) – nem is beszélve a közös miniszterelnök-jelölt személyéről, a listaállítás módjáról. Az október 11-i borsodi időközi országgyűlési választás – amitől az ellenzék a Fidesz-KDNP formális kétharmadának megdöntését várja – eredményeinek értékelésében ezek a szempontok is megnyilvánulnak majd.

A cikk szerzője politológus.

Legfrissebb videók

A DK-s Arató Gergely elárulta, mi az az ajánlat amiért átmenne a Fideszbe politizálni

A Reflektorban vendége Arató Gergely, akit 5 kifejtős és 5 villámkérdéssel izzasztottunk meg a műsorban.

Puzsér videója miatt módosította vádját Berki Krisztián a hétfői tárgyaláson

Berki módosította az eddigi vádjait, hamis kép és hangfelvétel az új vád.

Legújabb podcastünk

audio

Tabumentes #3 – A rasszizmus kérdése hazai és nemzetközi szinten

A Tabumentes Podcast harmadik adásában civil vitapartnereinkkel a rasszizmus kérdését tárgyaljuk ki, amely során szó esett a Black Lives Matter mozgalomról és a hazai cigányság helyzetéről is.

Hírlevél

Iratkozz fel heti hírlevelünkre, mert ez a legjobb, amit most megtehetsz!

Kövess minket!

13,452lájkolóTetszik
731követőkövető
40követőkövető
2,050feliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb cikkek