fbpx

Ellenzéki együttműködés helyett ellenzéki viszály van Gödön

Nem áll jól az ellenzéki együttműködés Gödön, mondhatni léket kapott: csütörtökön Göd momentumos polgármestere, Balogh Csaba visszavonta az LMP-s és DK-s alpolgármesterek jogosítványait. Ez már arra válasz, hogy a hét elején egy maratoni képviselő-testületi ülésen Balogh Csaba megpróbálta leváltani az alpolgármestereit, de végül az ő jogköreit minimalizálták, méghozzá úgy, hogy a DK, az LMP és a Jobbik közösen szavazott a fideszesekkel.

A momentumos polgármester egy múlt heti Facebook-bejegyzésében azt írta: az elmúlt hónapok tapasztalatai „azt mutatják, hogy a gödi alpolgármesterek feladataikat nem tudják megfelelően ellátni”. Balogh Csaba szerint korlátozottan álltak rendelkezésre, a rájuk bízott feladatokat elhanyagolták, feladat- és hatáskörük meghatározása folyamatos konfliktusforrást jelentett. A városvezető hozzátette: úgy érzi, akkor tud hű maradni a választóknak tett ígéretéhez, ha változtat. Ezért a hétfői ülésre benyújtott egy javaslatot, amely az alpolgármesterek leváltásáról szólt. Ez azonban nem jött össze Balogh Csabának. Ellenben felbontottak néhány olyan szerződést, amiket ő kötött polgármesterként, illetve az önálló döntési „plafonját” 200 ezer forintban maximalizálták, ami addig 15 millió forintban volt meghatározva. Ez azt jelenti, hogy a jövőben 200 ezer forint lesz az az összeg, amiről a közgyűlési többség hozzájárulása nélkül dönthet Balogh Csaba – számolt be a 24.hu.

A gödi LMP, DK és a Jobbik szerint egyébként az önjáró Balogh Csaba felrúgta az ellenzéki megállapodást, illetve „becsapta a gödi embereket és országosan is veszélyezteti az ellenzék 2022-es esélyeit” – közölték.

Az Azonnalinak Fülöp Zoltán LMP-s alpolgármester korábban szintén határozottan cáfolta az őt és a DK-s alpolgármestert, Lőrincz Lászlót ért vádakat. „Minden valóságalapot nélkülöznek” – fogalmazott az LMP-s politikus.

A legújabb felvonásként Balogh Csaba csütörtökön visszavonta a gödi alpolgármesterek megbízatását. „(…) Fülöp Zoltán és Lőrincz László a továbbiakban nem lesznek terhelve az alpolgármesteri teendőkkel, hanem képviselői feladataik ellátására fognak tudni koncentrálni, képviselői díjazás fejében” – írta a momentumos polgármester a Facebook-oldalán. „Egy városnak azért van szüksége a polgármester mellett alpolgármesterekre, hogy azok segítsék a város fejlődését, az elvállalt feladatokat elvégezzék az ott lakók érdekeit képviselve, valamint a polgármesterrel közösen, együtt küzdjék le a várossal szemben álló akadályokat” – fogalmazott Balogh Csaba. Szerinte Göd két alpolgármestere ezt a szerepet nem tölti be.

Az Azonnali kérdésére Fülöp Zoltán LMP-s alpolgármester megerősítette jogkörei elvonását, ugyanakkor hozzátette: ez nem nagy újdonság, mert a polgármester eddig is igyekezett kevés feladatot bízni rá. A hogyan továbbra Fülöp Zoltán a portálnak azt mondta: saját kezdeményezések nyomán, tennivalója meg lesz bőven, ugyanis rosszul állnak, sok olyan feladat van, amit a polgármester dolga lett volna előkészíteni, ám ez még nem történt meg, itt például útfelújításokra, útépítésekre vagy éppen a költségvetés végrehajtására kell szerinte gondolni.

Balogh Csaba szintén válaszolt az Azonnali megkeresésére, többek között elmondta: továbbra is élvezi a Momentum támogatását, és arra kérte az ellenzéki pártot, hogy szerezzenek be egy olyan nyilatkozatot az LMP-s, jobbikos és DK-s pártközpontoktól, amelyekben ők elhatárolódnak képviselőik cselekedetétől.

Nótin Tamás
Újságíró, a Jövő TV főszerkesztője.

Legfrissebb videók

Varga-Damm Andrea: Senki ne higgye azt, hogy bérelt helye van a következő Országgyűlésben

A független országgyűlési képviselő szerint nem csak a most ismert ellenzéki pártoknak van belépőjegyük a 2022-es választásra. A Jövő TV Reflektorban című műsorában elmondta, hogy miért indít új politikai mozgalmat, és azzal mi a célja.

Tüntettek a lengyel LMBTQ aktivisták mellett

Kedden szolidaritási tüntetést szerveztek a lengyel LMBTQ aktivistákkal szembeni rendőri brutalitás és jogtalan fogvatartás ellen Budapesten, a Lengyel Nagykövetség épülete előtt.

Legújabb podcastünk

audio

Mi történt és mi várható a zűrzavaros Belaruszban?

A Jövő TV Komment című podcastjének ötödik epizódjában a Belarusz választásról, az azt követő eseményekről, illetve azok következményeiről beszélgettünk Stier Gábor külpolitikai újságíróval, a #moszkvater alapító-főszerkesztőjével, a Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírójával.

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, mert ez a legjobb, amit most megtehetsz!

Kövess minket!

13,281lájkolóTetszik
731követőkövető
40követőkövető
1,786feliratkozóFeliratkozás

Jövő Rádió

Legfrissebb cikkek

A terézvárosi önkormányzat példát akar mutatni, kitűzték a szivárványos zászlót

Soproni Tamás polgármester bejelentette: szeptembertől az önkormányzat 50 ezer forint értékű jegyescsomagját az élettársi viszonyukat bejegyezni kívánó azonos nemű párok is megkapják.