fbpx

Jakab Péter: a Fidesz bosszúból nem szavazta meg az Országgyűlés jobbikos alelnökét

„A Fidesz ma megnevezte a legnagyobb politikai ellenfelét a parlament alelnökéről szóló szavazáson, és nem választotta meg a Jobbik képviselőjét, Brenner Kolomant” – közölte a Jobbik álláspontját Jakab Péter pártelnök a Facebook-oldalán. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerint más történt, a Facebook-oldalán azt írta: „A Házbizottság ülésén annyit ígértünk a baloldalnak, hogy biztosítjuk a megválasztáshoz szükséges szavazatszámot.” Kocsis Máté szerint ezt biztosították is, és valójában ellenzéki voksok hiányoztak még Brenner Koloman megválasztásához.

Jobbik:

„A kormánypártok ezzel újra egyértelművé tették, hogy a Magyar Tudományos Akadémia függetlenségéért is kiálló, valamint az egyetemek szabadságáért is küzdő országgyűlési képviselőn és pártján, a Jobbikon bosszút állnak, méghozzá azért, mert a párt nem hajt fejet az Orbán-rezsim előtt. A néppárti politikus megválasztását a magyar parlamentarizmus eddigi történetében példátlan és kicsinyes módon utasították el.

A kormánypártok nyilvánvalóan azzal fognak majd védekezni, hogy a hiányzó ellenzéki képviselők szavazata kellett volna a jobbikos politikus megválasztásához. Ugyanakkor hétfőn mégis az összes olyan tisztségviselőt meg tudták választani – mind kormánypárti, mind pedig ellenzéki oldalról -, akikről csak szavazniuk kellett. Egyetlen egy kivétel volt: a jobbikos alelnökjelölt, Brenner Koloman.

Brenner Koloman habilitált egyetemi docens, soproni születésű nyelvész, volt egyetemi vezető, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének a tagja. Felelős értelmiségiként azért lépett politikai pályára a néppárti Jobbikban, hogy a Fidesz egypárti túlhatalmával szemben kiálljon az oktatás szabadsága és az egyetemek autonómiája mellett.”

Az eredeti bejegyzés Jakab Péter Facebook-oldalán olvasható:

Fidesz:

„Nem választotta meg az Országgyűlés a jobbikos Brenner Kolomant alelnöknek, amiért a baloldal a kormánypárti frakciókat okolja. Tekintsünk most el attól, hogy 2018-ban a baloldal nagy része sem szavazta meg Kövér Lászlót elnöknek, és akkor nem háborogtak. A viszonosság pedig akár indokolt is lehetne a részünkről, de most nem erről volt szó.

A Házbizottság ülésén annyit ígértünk a baloldalnak, hogy biztosítjuk a megválasztáshoz szükséges szavazatszámot. Ez meg is történt: 55 igen szavazatot adtunk le, ők viszont csak 42-t, pedig 65-en vannak. Nem jött be szavazni például Vadai, Gyurcsány, Hadházy, Tordai, Szél Bernadett, Rig Lajos, Tóth Bertalan, és még sokan mások. Így lett a 100 szavazat helyett, csak 97, ami kevés.

Ha Gyurcsány nem csak csicskának használná a Jobbikot, és ha a többi baloldali mondjuk bejönne legalább a szavazásokra, akkor nem állt volna elő a mostani helyzet.”

Az eredeti bejegyzés Kocsis Máté Facebook-oldalán olvasható:

Jövő TV
Neked szól. Rólad szól.

Legfrissebb videók

Mit kezdenek a nemzeti konzultációs ívekkel a budapestiek?

A járvány ellenére újabb Nemzeti Konzultációt indított a kormány, amelyben Soros György tervéről, és a járvány elleni védekezésről is kikérik a magyarok véleményét. Erről kérdeztük az utca emberét.

Ha kell, újra tüntetni fognak a tatai Öreg-tó beépítése ellen

Sok százan tüntettek szombat délután Tatán az Öreg-tó partjára tervezett 120 szobás luxusszálloda beruházása ellen. A szervezők szerint a résztvevők száma meghaladta a 2000 főt is.

Legújabb podcastünk

audio

Kaleta-ügy, ki újítja fel a Lánchidat, ellenzéki szakadás Gödön

A Jövő TV Pálya szélén című aktuálpolitikai podcast legújabb adásában Nótin Tamás, a Jövő TV főszerkesztőjének felvetéseire Kovács János, a Jövő TV politikai elemzője és Deák Dániel, a XXI. századi Intézet vezető elemzője vették górcső alá az elmúlt időszak legfontosabb közéleti történéseit.

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, mert ez a legjobb, amit most megtehetsz!

Kövess minket!

13,050lájkolóTetszik
672követőkövető
39követőkövető
1,573feliratkozóFeliratkozás

Jövő Rádió

Legfrissebb cikkek

A Jobbik nyilvános pedofilregiszter létrehozását javasolja

Ander Balázs arról beszélt, hogy egyetlen egy könnycseppet sem hullajtott volna senki sem, ha Kaleta Gábort nem hozzák haza. Kövér László szerint a jobbikos politikus felszólalásának stílusa lehetett volna kicsit emelkedettebb és tisztességesebb.