fbpx

Mi lesz veled Színművészeti?

A Jövő TV Reflektorban című műsorának vendége Csernai Mihály, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke volt, akivel az egyetem jövőbeli modellváltásáról, az ezzel kapcsolatos minisztériumi egyeztetésekről, illetve a múlt hétvégi tüntetésről is beszélgettünk.

Csernai Mihály leszögezte, nem magával a modellváltással van problémája a hallgatóknak és a szakmának, sokkal inkább a jövőbeli jogértelmezés kérdésével, és a szeptember 1-i bevezetési határidővel. A felvetést, miszerint politikai szándék áll az átalakítást ellenző tiltakozás mögött, az SZFE Hallgatói Önkormányzatának elnöke határozottan cáfolta. Hangsúlyozta: a magyar színházi és filmes világban is sok támogatójuk van, valamint több külföldi színművészeti egyetem is kiállt a tiltakozásuk mellett.

Lányi Örs
Újságíró, szerkesztő

Legfrissebb videók

Mit kezdenek a nemzeti konzultációs ívekkel a budapestiek?

A járvány ellenére újabb Nemzeti Konzultációt indított a kormány, amelyben Soros György tervéről, és a járvány elleni védekezésről is kikérik a magyarok véleményét. Erről kérdeztük az utca emberét.

Ha kell, újra tüntetni fognak a tatai Öreg-tó beépítése ellen

Sok százan tüntettek szombat délután Tatán az Öreg-tó partjára tervezett 120 szobás luxusszálloda beruházása ellen. A szervezők szerint a résztvevők száma meghaladta a 2000 főt is.

Legújabb podcastünk

audio

Kaleta-ügy, ki újítja fel a Lánchidat, ellenzéki szakadás Gödön

A Jövő TV Pálya szélén című aktuálpolitikai podcast legújabb adásában Nótin Tamás, a Jövő TV főszerkesztőjének felvetéseire Kovács János, a Jövő TV politikai elemzője és Deák Dániel, a XXI. századi Intézet vezető elemzője vették górcső alá az elmúlt időszak legfontosabb közéleti történéseit.

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, mert ez a legjobb, amit most megtehetsz!

Kövess minket!

13,050lájkolóTetszik
672követőkövető
39követőkövető
1,573feliratkozóFeliratkozás

Jövő Rádió

Legfrissebb cikkek

A Jobbik nyilvános pedofilregiszter létrehozását javasolja

Ander Balázs arról beszélt, hogy egyetlen egy könnycseppet sem hullajtott volna senki sem, ha Kaleta Gábort nem hozzák haza. Kövér László szerint a jobbikos politikus felszólalásának stílusa lehetett volna kicsit emelkedettebb és tisztességesebb.