fbpx

Donáth Anna: a különleges jogrend után sincs jogállam és demokrácia

A Momentum európai parlamenti képviselője a Facebook-oldalán reagált arra, hogy az Országgyűlés kedden visszavonta a különleges jogrendet. Donáth Anna szerint csak annyi történt, hogy az ország a különleges jogrendből visszatért abba a világba, ami ellen a vírus előtt küzdött az ellenzék. „És ez nem jogállam, nem demokrácia” – tette hozzá.

„Ma az Országgyűlés pártok feletti konszenzussal döntött a veszélyhelyzet megszüntetéséről, majd, immár csak a kormánypártiak szavazataival arról, hogy mit tart fenn a mögöttünk hagyott időszak jogalkotásából. Röviden: az összes jogfosztó, központosító, Orbán Viktor hatalmát növelő döntést. Ma annyi történt, hogy a különleges jogrendből visszatértünk abba a világba, ami ellen a vírus előtt küzdöttünk. És ez nem jogállam, nem demokrácia. Hiszen a felhatalmazási törvény nélkül is igaz az, hogy:

  • Polt Péter legfőbb ügyészt a miniszterelnöki VIP-páholyban gyakran látni, a fideszes bűnözök ellen eljárva soha
  • Az Alkotmánybíróság az egypárti kinevezettek többségével nem kontrollja már a hatalomnak
  • A parlamenti ellenzék jogait súlyosan korlátozzák, tagjai akár hónapokra is kitilthatók
  • Az államfő bármit rohamtempóban aláír, amit csak elé tesznek
  • A választási szabályokat folyamatosan a Fidesz érdekeihez igazítják
  • A sajtószabadság súlyosan sérül, a kormányfő tíz éve nem áll szóba a független sajtóval (évente egyszer, kegyből egyet kérdezhetnek)
  • Milliárdokat költenek kormánypárti propagandára, az ellenzék négyévente kap 5 percet az állami tévében
  • Tudatosan hazudnak az ellenzékről a propagandában, majd a hónapokkal később megítélt büntetést könnyedén, közpénzből fizetik
  • A független civilek működését célzott törvényekkel gyengítik, miközben saját kormánypárti álcivil szervezeteket hoznak létre
  • Az ellenzék gyülekezési jogát az első dudaszónál korlátozzák, százezrekre büntetik a demonstrálókat, míg a karlengető szélsőjobboldal rendőri kísérettel vonulhat Budapest közepén
  • A közérdekű adatokat eltitkolják, megismerésüket gyakran csak pénzért tennék lehetővé

…és teszik mindezt ma, június 16-án. Nagy Imre és társai újratemetésének évfordulóján ez a legfontosabb dolga a parlamentben a kormánytöbbségnek. Eközben én előbb Losonczy Géza emléktáblájánál, majd Nagy Imre áthelyezett szobránál emlékeztem meg azokról, akiket Orbán Viktor feledni akar. Saját, 31 évvel ezelőtti önmagával együtt.”

Az eredeti bejegyzés Donáth Anna Facebook-oldalán olvasható el:

Jövő TV
Neked szól. Rólad szól.

Legfrissebb videók

Mit kezdenek a nemzeti konzultációs ívekkel a budapestiek?

A járvány ellenére újabb Nemzeti Konzultációt indított a kormány, amelyben Soros György tervéről, és a járvány elleni védekezésről is kikérik a magyarok véleményét. Erről kérdeztük az utca emberét.

Ha kell, újra tüntetni fognak a tatai Öreg-tó beépítése ellen

Sok százan tüntettek szombat délután Tatán az Öreg-tó partjára tervezett 120 szobás luxusszálloda beruházása ellen. A szervezők szerint a résztvevők száma meghaladta a 2000 főt is.

Legújabb podcastünk

audio

Kaleta-ügy, ki újítja fel a Lánchidat, ellenzéki szakadás Gödön

A Jövő TV Pálya szélén című aktuálpolitikai podcast legújabb adásában Nótin Tamás, a Jövő TV főszerkesztőjének felvetéseire Kovács János, a Jövő TV politikai elemzője és Deák Dániel, a XXI. századi Intézet vezető elemzője vették górcső alá az elmúlt időszak legfontosabb közéleti történéseit.

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, mert ez a legjobb, amit most megtehetsz!

Kövess minket!

13,050lájkolóTetszik
672követőkövető
39követőkövető
1,573feliratkozóFeliratkozás

Jövő Rádió

Legfrissebb cikkek

A Jobbik nyilvános pedofilregiszter létrehozását javasolja

Ander Balázs arról beszélt, hogy egyetlen egy könnycseppet sem hullajtott volna senki sem, ha Kaleta Gábort nem hozzák haza. Kövér László szerint a jobbikos politikus felszólalásának stílusa lehetett volna kicsit emelkedettebb és tisztességesebb.