fbpx

Áder aláírta a salátatörvényt, amely hátrányosan érinti a magyar transzneműeket

Áder János köztársasági elnök aláírásával hatályba lép az anyakönyvi eljárásról szóló törvény módosítása, amely megszünteti a nem- és névváltoztatás lehetőségét (nem jogi elismerése) Magyarországon. Az Alkotmánybíróság (AB) maradt az utolsó hazai fórum, ami a kormány ámokfutását megállíthatja – közölte csütörtök este a Transvanilla Transznemű Egyesület. Semjén Zsolt március 31-én nyújtotta be azt a közigazgatási salátatörvényt, aminek 33-as paragrafusa hátrányosan érinti a magyar transzneműeket. Az Országgyűlés május 18-án fogadta el a törvényjavaslatot.

A Transvanilla Transznemű Egyesület két érintett transz ember képviseletében a hatályba lépés napján alkotmányjogi panasszal fordul az Alkotmánybírósághoz és kéri a törvény Alaptörvény ellenességének megállapítását és megsemmisítését.

Az egyesület közleményében azt írja: „a Transvanilla képviseletében 23 egyedi kérelmező ügyét az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) is vizsgálja. Mindkét alapjogvédő szerv korábbi döntéseiben kimondta, hogy a nem és névváltoztatás joga (nem jogi elismerése) az emberi méltósághoz tartozó alapvető jog.”

A Transvanilla továbbá folytatja a nem- és névváltoztatás lehetőségének megnyitásáért folytatott kampányát. Ennek keretében jogi képviseletet nyújtanak minden olyan transz és interszex ember számára, aki a törvény hatályba lépését követően szeretné elindítani a nem és névváltoztatásának folyamatát. „Mivel erre Magyarországon mától nincs lehetőség, a leendő kérelmezők ügyeit is az Emberi Jogok Európai Bírósága elé visszük” – teszik hozzá.

Az egyesület arra kér minden magyar és nemzetközi civil szervezetet, hogy csatlakozzon a felhívásunkhoz, és fejezze ki támogatását a magyar transz és interszex emberek felé, illetve kérik a magyar kormányt a nem jogi elismerésének lehetővé tételére. Emellett útjára indítottak egy petíciót Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét kérve, hogy „ítélje el a magyar kormány lépését, és vessen be minden rendelkezésére álló eszközt annak érdekében, hogy a magyar transz és interszex emberek alapvető jogai ne sérüljenek.”

Az alapvető jogok biztosa kezdeményezze az Alkotmánybíróságnál a törvény megsemmisítését

A Háttér Társaság, a Magyar LMBT Szövetség, a Budapest Pride és a Prizma Közösség közös közleményben reagált a salátatörvény aláírására.

„Aláírta Áder János köztársasági elnök a transzneműek nemének jogi elismerését ellehetetlenítő törvényt. Hiába sérti ez a transzneműek és interszex emberek alkotmányos alapjogait, a köztársasági elnök így őrködik az »államszervezet demokratikus működése felett«” – írják. Továbbá úgy fogalmaznak:

„Áder János köztársasági elnökként elhíresült arról, hogy az alkotmányosság fenntartása helyett hajlamos a Fidesz–KDNP-s többség által megszavazott törvények aláírására, hiába tiltakozik az ellenzék, hiába tüntetnek az állampolgárok, illetve szólalnak fel hazai és nemzetközi szervek.”

Emlékeztetnek rá, hogy a „Ne írd alá, János!” felszólítás/kérés 2013-ban vette be magát a köztudatba, és „sajnos hét évvel később is csak csalódást hordoz”, mert „a Taigetoszként is emlegetett köznevelési törvény után most a transzneműek nemének jogi elismerését ellehetetlenítő törvényt írta alá”.

A közleményt jegyző szervezetek szerint a jogszabály annak ellenére nyíltan diszkriminatív a transznemű emberekkel szemben, hogy az Alaptörvény XV. cikke szerint „Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés szerinti különbségtétel nélkül biztosítja”, továbbá ellentmond az Alkotmánybíróság korábbi (2001-es, 2005-ös, 2007-es, és 2018-as) döntéseinek is, amelyek szerint a transznemű emberek számára a nem- és névváltoztatás alapvető emberi jog. A törvény nyíltan szembemegy az Emberi Jogok Európai Bíróságának következetes joggyakorlatával is – teszik hozzá.

Felszólítják Kozma Ákost, az alapvető jogok biztosát, hogy kezdeményezze az Alkotmánybíróságnál a törvény megsemmisítését, mivel az alaptörvény-ellenes.

„Az Alkotmánybíróságtól pedig azt várjuk, hogy erősítse meg újra, amit az elmúlt években a testület már többször is kimondott: a transz és interszex embereknek alapvető emberi joga a nem- és névváltoztatás lehetősége.”

Korábban a Jövő TV hétharminc című műsorának vendégeként Dombos Tamás, az LMBT Szövetség ügyvivője arról beszélt, hogy milyen negatív következményekkel járna, ha elfogadnák a törvényjavaslatot.

A kormány törvénnyel lehetetleníti el a transzneműeket | Jövő TV

A Jövő TV péntek reggeli hétharminc című műsorában Dombos Tamást, a Magyar LMBT Szövetség ügyvivőjét kérdeztük arról, hogy március 31-én Semjén Zsolt a magya…

Nótin Tamás
Újságíró, a Jövő TV főszerkesztője.

Legfrissebb videók

Élőben jelentkezünk az SzFE sajtótájékoztatójáról

Élőben jelentkezünk az SzFE Vas utcai épülete elől, ahol a hallgatók az oktatókkal és a vezetőséggel tart közös sajtótájékoztatót.

Ismét demonstráltak a turizmus megmentése érdekében

Szeptember 18-án folytatódott a "Mentsük meg a turizmust" elnevezésű tüntetéssorozat, ezúttal a Dísz téren gyűlt össze nagyjából 200-300 ember.

Legújabb podcastünk

audio

Tabumentes Podcast – A hazai közbeszéd állapota, a vélemény- és szólásszabadság határa

A Tabumentes Podcast első adásában olyan fontos kerültek kitárgyalásra, mint a hazai közbeszéd állapota, a vélemény- és szólásszabadság vélt, vagy éppen valós határai és a média befolyásoló ereje. Hallgassátok meg!

Hírlevél

Iratkozz fel heti hírlevelünkre, mert ez a legjobb, amit most megtehetsz!

Kövess minket!

13,403lájkolóTetszik
731követőkövető
40követőkövető
1,900feliratkozóFeliratkozás

Jövő Rádió

Legfrissebb cikkek

LMP: Az összeesküvés-elméletekről hadováló Orbán az igazi neoliberális

Kanász-Nagy Máté szerint a kormányfő a második világháború előtti szintre viszi vissza a társadalombiztosítási jogokat.