336 millió forintot kampányolt el a kormány két hét alatt

Csárdi Antal LMP-s országgyűlési képviselő közérdekű adatigényléssel fordult a Miniszterelnöki Kabinetirodához, hogy megtudja, mekkora összeget fordított a kormány a gazdaságvédelmi akciótervet reklámozó óriásplakátokra.

Az Index szerint a válaszlevélben az áll, hogy a 2020. május 1-16-ig tartó időszakban 4260 darab óriásplakátot rendeltek meg, aminek a költsége bruttó 335 923 033 forint. A kabinetiroda elmondása szerint a fent említett összeg egyelőre csupán részköltség, a kampány ugyanis jelenleg is zajlik, így a pontos végösszegről csak a zárás után tudnak majd tájékoztatást adni.

Lányi Örs
Újságíró, szerkesztő

Legfrissebb videók

Tanulják a koalíciós kormányzást Göd városvezetői

Nagy volt a feszültség a polgármester, és az alpolgármesterek között.

Ha Pintér Sándor talpra állítaná az egészségügyet, azt a DK üdvözölné

A Demokratikus Koalíció egészségügyi szakpolitikusa szerint Magyarország felkészült a járvány második hullámára, hozzátette: "az embereknek ugyanis sokkal több eszük van, mint a kormánynak".

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, mert ez a legjobb, amit most megtehetsz!

Kövess minket!

12,326lájkolóTetszik
614követőkövető
30követőkövető
394feliratkozóFeliratkozás

Ellensúly

Legfrissebb cikkek