„Nagyon nehéz másként aposztrofálni ezt az egészet, mint zaklatás, vagy rendőrségi megfélemlítés”

Egy szerencsi, és egy gyulai férfit is elvittek a rendőrök rémhírterjesztés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Az egyik gyanúsítottat egy április végén írt Facebook-bejegyzése miatt vádolták, melyben politikai véleményét írta le.

A másik esetben a gyanúsított a gyulai Momentum tagja, Csóka-Szűcs János a „Gyulai cenzúramentes csevegő” nevű Facebook-csoportban megosztotta a kórházi ágykiürítések miatt szervezett autós demonstráció eseményét, és hozzáfűzte: „Gyulán is kiürítettek 1170 ágyat”. A férfiért hajnalban 5 rendőr érkezett házkutatási paranccsal. Mielőtt bevitték kihallgatni, lefoglalták a telefonját, és a számítógépét. 

Lázár Domokos jogász, az Eötvös Károly Intézet munkatársa a Jövő TV hétharminc című műsorában elmondta: egyik esetben sem beszélhetünk rémhírterjesztésről.

Ahhoz, hogy valakivel kapcsolatban egyáltalán a gyanú felmerüljön, hogy rémhírt terjeszt, vagy arra van szükség, hogy hamis tényt, vagy való tényeket hamis színben tüntessen föl” – mondta.

Hozzátette: ennek szándékos bűncselekménynek kell lennie, tehát ha az elkövető nincs tisztában azzal, hogy hamis hírt oszt meg, akkor nem vonható büntetőjogi felelősségre. 

Lázár Domokos szerint a rendőri intézkedések során érdemes együttműködni, azonban utólag lehet panaszt tenni, ha valaki úgy érzi, jogsértés érte. Azt is elmondta: a kihallgatás során senki nem köteles válaszolni, és bárki kérhet ügyvédet.

Horváth Sára
Újságíró

Legfrissebb videók

Tanulják a koalíciós kormányzást Göd városvezetői

Nagy volt a feszültség a polgármester, és az alpolgármesterek között.

Ha Pintér Sándor talpra állítaná az egészségügyet, azt a DK üdvözölné

A Demokratikus Koalíció egészségügyi szakpolitikusa szerint Magyarország felkészült a járvány második hullámára, hozzátette: "az embereknek ugyanis sokkal több eszük van, mint a kormánynak".

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, mert ez a legjobb, amit most megtehetsz!

Kövess minket!

12,326lájkolóTetszik
614követőkövető
30követőkövető
394feliratkozóFeliratkozás

Ellensúly

Legfrissebb cikkek