Döntött a Kúria: ki kell fizetni a kártérítést a szegregált gyöngyöspatai diákoknak

Helybenhagyta a Kúria a Debreceni Ítélőtábla azon jogerős ítéletét, amely szerint 60 roma diáknak kell összesen közel 100 millió forint összegű kártérítést fizetnie a gyöngyöspatai iskolának, amiért a cigány fiatalok szegregált oktatásban részesültek a településen.

Az ügyben a fenntartó (korábban az önkormányzat, ma már a tankerület) ugyanis azt kérte, hogy pénz helyett természetben fizethesse meg a kárt pótlólagos képzés, oktatás formájában, ha pedig erre nincs lehetőség, akkor mérsékeljék a nem vagyoni kártérítés összegét.

A Kúria a felülvizsgálati kérelmeket azonban nem találtak megalapozottnak, szerintük ugyanis “a nem vagyoni károk megtérítésének egyetlen módja a pénzbeli kártérítés, természetbeni kártérítés alkalmazására nincs jogszabályi lehetőség”. Erre csak akkor kerülhetne sor, ha a felek peren kívül ebben állapodnának meg.

A Kúria a megítélt kártérítési összeg kapcsán sem talált kivetnivalót, szerintük a másodfokú bíróság kellően megindokoltan állapította meg annak mértékét.

Orbánék sem akartak fizetni

Korábban a miniszterelnök is arról beszélt, igyekeznek megállapodni abban az alacsonyabb színvonalú oktatásban részesült diákok családjaival, hogy pénz helyett képzés formájában térítse meg számukra a kárt a gyöngyöspatai önkormányzat, erről azonban hallani sem akartak. Orbán Viktor szerint ugyanis áldatlan állapotok alakult ki a településen,  gyakoriak voltak a hiányzások, a tanárok megfenyegetése, erre reagáltak úgy a nem roma gyerekek szülei, hogy kivették a gyereküket az iskolából.

Törvénymódosítás jöhet?

Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője (aki miniszterelnöki megbízottként segíti Orbán Viktor munkáját) néhány órával az ítélethirdetés után reagált a Kúria döntésére, közösségi oldalán közzétett bejegyzésében rossznak és igazságtalannak nevezte azt.

A kormánypárti politikus továbbá azt írta: “A jövőben mindent meg fogok tenni azért, hogy hasonló pénzszerző akciókra ne legyen lehetőség! Ha szükséges, törvénymódosítást is fogok kezdeményezni!”

Horváth Laci

A Kúria ma meghozta döntését a gyöngyöspatai szegregációs ügyben. S… ajnos a természetbeni oktatási, képzési kártérítés lehetőségét elutasította, és egyértelműen a 100 millió forint pénzbeli megfizetése mellett foglalt állást. Ez a döntés rossz és igazságtalan! Igazságtalan, mert egy egész települést büntet egyoldalúan és túlzóan egy kisebbség vélt vagy valós sérelmeiért.

Szalai Szabolcs
Írtam újságot, dolgoztam tévében és rádióban. Beleszagoltam a politikába, de kiábrándultam belőle. Aztán kiábrándultam a kiábrándultságból is. Most itt vagyok.

Legfrissebb videók

Tanulják a koalíciós kormányzást Göd városvezetői

Nagy volt a feszültség a polgármester, és az alpolgármesterek között.

Ha Pintér Sándor talpra állítaná az egészségügyet, azt a DK üdvözölné

A Demokratikus Koalíció egészségügyi szakpolitikusa szerint Magyarország felkészült a járvány második hullámára, hozzátette: "az embereknek ugyanis sokkal több eszük van, mint a kormánynak".

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, mert ez a legjobb, amit most megtehetsz!

Kövess minket!

12,326lájkolóTetszik
614követőkövető
30követőkövető
394feliratkozóFeliratkozás

Ellensúly

Legfrissebb cikkek