fbpx

Budapesten és környékén marad a korlátozás, vidéken új intézkedések lesznek – jelentette be Orbán Viktor

A szerdai kormányülés után Orbán Viktor a Facebook-oldalán arról tájékoztatott, hogy a járvány elleni védekezés első szakasza lezárult, emellett köszönetet mondott mindenkinek, aki ebben részt vett. A miniszterelnök azt mondta, a közös erőfeszítésnek köszönhetően úgy látja: a magyar egészségügyi felkészült a tömeges megbetegedések kezelésére.

„Ma már nem kell attól tartani, hogy bárki megfelelő ellátást nélkül maradna” – jelentette ki a miniszterelnök. Hozzátette: „a legrosszabbra készülünk, de persze a legjobban reménykedünk”.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a lakossággal együtt megpróbálhatják közösen újraindítani az életet Magyarországon, de csak fokozatosan és szigorú menetrend szerint. Ez azt jelenti, hogy az idősebbek és a legfertőzöttebb területeken élők „feszes védelmét” továbbra is fenn kell tartani.

A miniszterelnök emlékeztetett rá, hogy a fertőzések leginkább a fővárosban, és a környékbeli területeken, településeken összpontosulnak, ezért Budapesten és környékén a kijárási korlátozások életben maradnak, vidéken azonban a kijárási korlátozás helyére új védelmi intézkedések lépnek. „Az üzletek időkorlátozás nélkül kinyithatnak, az éttermek, kávézók teraszai és kerthelyiségei megnyithatnak, a szabadtéri strandok látogathatóak lesznek” – közölte Orbán Viktor.

Azt is elmondta: a másfél méteres védőtávolság betartása és az arc eltakarása, illetve a maszk viselése az üzletekben és a tömegközlekedésen kötelező lesz. Az idősek védett időzónájára vonatkozó intézkedéseket fenntartja a kormány, az időseket továbbra is arra kérik, hogy csak kellő körültekintés mellett hagyják el otthonaikat. A többi részletszabályt csütörtökön ismertetik – mondta Orbán Viktor a videójában.

„A kormány folyamatosan konzultál a járványügyi szakemberekkel, és kéthetente felülvizsgáljuk a hatályban lévő védelmi szabályokat” – jelentette ki. Továbbá Orbán Viktor azt is elmondta: péntektől a virágüzletek korlátozás nélkül nyitva tarthatnak, „hiszen anyák napjára készülünk, Isten éltesse az édesanyákat. Egyetlen magyar sincsen egyedül” – tette hozzá.

Nótin Tamás
Újságíró, a Jövő TV főszerkesztője.

Legfrissebb videók

Mit kezdenek a nemzeti konzultációs ívekkel a budapestiek?

A járvány ellenére újabb Nemzeti Konzultációt indított a kormány, amelyben Soros György tervéről, és a járvány elleni védekezésről is kikérik a magyarok véleményét. Erről kérdeztük az utca emberét.

Ha kell, újra tüntetni fognak a tatai Öreg-tó beépítése ellen

Sok százan tüntettek szombat délután Tatán az Öreg-tó partjára tervezett 120 szobás luxusszálloda beruházása ellen. A szervezők szerint a résztvevők száma meghaladta a 2000 főt is.

Legújabb podcastünk

audio

Kaleta-ügy, ki újítja fel a Lánchidat, ellenzéki szakadás Gödön

A Jövő TV Pálya szélén című aktuálpolitikai podcast legújabb adásában Nótin Tamás, a Jövő TV főszerkesztőjének felvetéseire Kovács János, a Jövő TV politikai elemzője és Deák Dániel, a XXI. századi Intézet vezető elemzője vették górcső alá az elmúlt időszak legfontosabb közéleti történéseit.

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, mert ez a legjobb, amit most megtehetsz!

Kövess minket!

13,050lájkolóTetszik
672követőkövető
39követőkövető
1,573feliratkozóFeliratkozás

Jövő Rádió

Legfrissebb cikkek

A Jobbik nyilvános pedofilregiszter létrehozását javasolja

Ander Balázs arról beszélt, hogy egyetlen egy könnycseppet sem hullajtott volna senki sem, ha Kaleta Gábort nem hozzák haza. Kövér László szerint a jobbikos politikus felszólalásának stílusa lehetett volna kicsit emelkedettebb és tisztességesebb.