fbpx

Jövő héttől megkezdődhet a korlátozások fokozatos enyhítése

Jövő héttől megkezdődhet a koronavírus-járvány visszaszorítására tett korlátozások fokozatos enyhítése, melynek értelmében kinyithatnak majd a szállodák, az éttermek és a kávézók is – írja a Magyar Nemzet. Ezzel párhuzamosan országos szinten is kötelezővé tehetik majd a szájmaszkok használatát zárt térben.

A kereskedelmi egységek nyitva tartása is változhat az elkövetkező hetekben, az idősek számára fenntartott háromórás idősáv is módosulhat majd, igaz továbbra is fontos szempont marad a kiemelten veszélyeztetett korosztály védelme. A korlátozás ideje alatt felkereshető boltfajták sora is bővülhet, valamint az üzemidő is meghosszabbodik. Májustól ezek mellett újranyithatnak azok az üzletek, amelyek hetek óta zárva tartanak, így a ruha- és a cipőboltok, valamint a játék- és a könyvesboltok is. Az előzetes információk szerint fontos kitétel lesz, hogy az értékesítési helyeken tartható legyen a másfél méteres távolság is.

A hazai turisztikai szezon előkészítése is megkezdődhet már májusban, fokozatosan kinyithatnak a szállodák és a vendéglátóhelyek is, vagyis az éttermek, kávézók fogadhatnak majd vendégeket. 

Palkovics László, Innovációs és Technológiai miniszter a Magyar Hírlapnak adott interjújában elmondta: “Fokozatosan, szigorú menetrend szerint enyhítünk a korlátozásokon, újraindítjuk az ország életét és a gazdaságot.” Palkovics László szerint a személyes kontaktusok számának növekedésével minden bizonnyal nőni fog a fertőzöttek és a súlyos betegek száma is, ám véleménye szerint az ellátásukra már fel van készülve az egészségügy.

Ha a járvány túllépne az előre meghatározott mértéken, akkor ismét jön a „húzd meg”, tehát szigorítunk, így megint lelassítjuk a vírus terjedését. Ezzel a csúszó szabályozással tudjuk kézben tartani a járványt, ez a logikája a kormányzati döntéseknek

– mondta Palkovics.
Lányi Örs
Újságíró, szerkesztő

Legfrissebb videók

Mit kezdenek a nemzeti konzultációs ívekkel a budapestiek?

A járvány ellenére újabb Nemzeti Konzultációt indított a kormány, amelyben Soros György tervéről, és a járvány elleni védekezésről is kikérik a magyarok véleményét. Erről kérdeztük az utca emberét.

Ha kell, újra tüntetni fognak a tatai Öreg-tó beépítése ellen

Sok százan tüntettek szombat délután Tatán az Öreg-tó partjára tervezett 120 szobás luxusszálloda beruházása ellen. A szervezők szerint a résztvevők száma meghaladta a 2000 főt is.

Legújabb podcastünk

audio

Kaleta-ügy, ki újítja fel a Lánchidat, ellenzéki szakadás Gödön

A Jövő TV Pálya szélén című aktuálpolitikai podcast legújabb adásában Nótin Tamás, a Jövő TV főszerkesztőjének felvetéseire Kovács János, a Jövő TV politikai elemzője és Deák Dániel, a XXI. századi Intézet vezető elemzője vették górcső alá az elmúlt időszak legfontosabb közéleti történéseit.

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, mert ez a legjobb, amit most megtehetsz!

Kövess minket!

13,050lájkolóTetszik
672követőkövető
39követőkövető
1,573feliratkozóFeliratkozás

Jövő Rádió

Legfrissebb cikkek

A Jobbik nyilvános pedofilregiszter létrehozását javasolja

Ander Balázs arról beszélt, hogy egyetlen egy könnycseppet sem hullajtott volna senki sem, ha Kaleta Gábort nem hozzák haza. Kövér László szerint a jobbikos politikus felszólalásának stílusa lehetett volna kicsit emelkedettebb és tisztességesebb.