fbpx

Dudáljunk úgy, hogy Orbán is meghallja! – több városban is autós-dudálós akciót szerveznek

A hét elején Hadházy Ákos, Szél Bernadett és a Momentum egy közös autós-dudálós akcióra hívták az embereket, tiltakozásul a Kásler-terv és Orbán Viktor válságkezelése ellen. A tiltakozást folytatva jövő hétfőre (április 27.) a Momentum az ország 17 városába hívja dudálásra azokat, akiknek elegük van az elmúlt hetek látszatintézkedéseiből, a demokrácia csorbításából, az önkormányzatok kivéreztetéséből, a magyar emberek cserbenhagyásából – közölte az ellenzéki párt vasárnap.

„Orbán Viktor az elmúlt hetekben mindent megtett, hogy azt mutassa: megvédi az embereket a koronavírustól és az azzal járó válságtól. Ezek többsége azonban látszatintézkedés: sem az egészségügyi rendszer, sem a gazdaság nem áll készen a következő hónapokra” – olvasható a Dudálj, hogy Orbán is hallja! című facebookos felhívás oldalán.

A szervezők szerint Orbán Viktor

  • nem nyújtott érdemi segítséget a munkájukat elvesztő tízezreknek,
  • megkésve, és kevés támogatást ad a bajba jutott vállalkozásoknak munkahelyek százezreit sodorva ezzel veszélybe,
  • nem biztosít megfelelő mennyiségű és minőségű védőfelszerelést a frontvonalban dolgozó egészségügyi dolgozóknak,
  • betegek tízezreit tette egyik napról a másikról az utcára,
  • csődbe viszi az idősek és betegek ellátását végző önkormányzatokat,
  • a veszélyhelyzetet a kritikus hangok elnémítására, az ellenzéki pártok ellehetetlenítésére használja,
  • védekezés helyett 100 milliárdokat költ baráti vállalkozások által végzett látványberuházásokra,
  • a járványhelyzetre hivatkozva korlátlan időre korlátlan hatalmat szavaztat meg magának.

Az esemény részletei és a helyszínek az alábbi a bejegyzésben találhatóak meg:

Momentum Mozgalom

Dudálj, hogy Orbán is hallja! Tüntetni nem tudunk a járványhely… zet miatt, de van lehetőség a felháborodás kifejezésére! Dudálj, hogy Orbán is hallja! Az április 20-án Hadházy Ákos és Szél Bernadett által elindított kezdeményezés most hétfőn, április 27-én már az ország 17 városában ott lesz!

Nótin Tamás
Újságíró, a Jövő TV főszerkesztője.

Legfrissebb videók

Tüntettek a lengyel LMBTQ aktivisták mellett

Kedden szolidaritási tüntetést szerveztek a lengyel LMBTQ aktivistákkal szembeni rendőri brutalitás és jogtalan fogvatartás ellen Budapesten, a Lengyel Nagykövetség épülete előtt.

Pilismarót nem kér a tervezett kavicsbányából

A kánikula ellenére is nagyobb tömeg gyűlt össze Pilismaróton a tervezett kavicsbánya helyszínén, ahol a helyben élők, valamint a nyaralók tulajdonosai együtt...

Legújabb podcastünk

audio

Mi történt és mi várható a zűrzavaros Belaruszban?

A Jövő TV Komment című podcastjének ötödik epizódjában a Belarusz választásról, az azt követő eseményekről, illetve azok következményeiről beszélgettünk Stier Gábor külpolitikai újságíróval, a #moszkvater alapító-főszerkesztőjével, a Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírójával.

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, mert ez a legjobb, amit most megtehetsz!

Kövess minket!

13,274lájkolóTetszik
731követőkövető
40követőkövető
1,786feliratkozóFeliratkozás

Jövő Rádió

Legfrissebb cikkek

Tüntetést szerveznek a brutálisan megvert miskolci nő védelmében

Orosz Bernadettet decemberben verte össze volt barátja, most 5 millió forintot követel a nőtől.