A válságkezelés szociális érzéketlenségére nem jó válasz a szociális demagógia

Zajlik a válságkormányzás. A kormány a járvány elleni védekezés mellett munkahelyvédő, gazdaságstimuláló, hangulatjavító intézkedési csomaggal áll elő, míg az ellenzék kevesli az eddigi lépéseket, és egyes szereplők alternatív válságmenedzselő programot hirdetnek. Közben a lakosság és a magyarországi politikai fejlemények miatt is „ideges” piacok erős impulzust várnak a kormánytól, ami javítja a gazdasági feltételrendszert, válságperiódusban is lehetővé téve a kiszámíthatóságot. Orbán Viktor grandiózus tervet ígért, azt azonban már jó előre nyilvánvalóvá tette, hogy ragaszkodik a „munkaalapú társadalom” víziójához, így – ha csak a politikai szükség másként nem hozza – nem a szociális szempontok lesznek elsődlegesek. Ez viszont lehetőséget is teremt az ellenzék számára – ha a „túllicitálás” és a szociális demagógia helyett a hitelesség erősítését választja.

Válsághelyzetben különösképp igaz, ami nálunk a politikai erőviszonyok és a politikai verseny torzulásai okán „békeidőben” is alapvetés, hogy a cselekvőképes kormány térfelén pattog a labda. Miközben persze egyáltalán nem mindegy, hogy az ellenzéki oldalon mi történik, ki milyen stratégiát választ – hiszen a politika állandó mozgásban van, így nincsenek sem „örökbirtokok”, sem „lepecsételt” patthelyzetek – alapvetően a kormányzati cselekvés hatásfoka, társadalmi fogadtatása alakítja a pártpolitikai szereplők lehetőségeit. Ez egy kényelmetlen, reaktív szerepet jelent az ellenzék számára (nem mintha korábban képes lett volna tartósan tematizálni a közéletet).

Megszűnt az a kegyelmi állapot, ami hosszú évekig fennállt, hogy látványosabb szakpolitikai kudarcok és közéleti anomáliák mellett is fenn lehet tartani a népszerűséget „szabadságharcokkal”, határokon tántorgó vagy háttérhatalmat építő ellenségképekkel. A jelenlegi helyzetben ez ugyanis kevés.

A következő országgyűlési választást nem a könnyen manipulálható, szubjektív fenyegetettség-érzet, hanem alapvető egzisztenciális kérdések fogják eldönteni: egészség, munkahely, jövedelem, kiszámíthatóság.

Vagyis azok a szükségletek, amelyeket a leginkább kikezdett a mostani, összetett válsághelyzet. Ez politikai értelemben teljesítménykényszert jelent, amit nem lehet kommunikációval helyettesíteni.

A válság rögtön megtalálta a kormány politikai Achilles-sarkát: az ellenzék által az elmúlt években sokat hangoztatott egészségügy és oktatásügy területein kell most nem kevés hiányosságot pótolni, messze nem ideális körülmények között.

Miközben az elmúlt években ideológiai, oktatásszervezési, centralizációs vitáktól volt hangos a közoktatás, s az Orbán-kormányoknak tíz év nem volt elegendő egy átfogó egészségügyi reform megvalósítására, a mostani kihívások során e cselekvési területek képezik a „frontvonalat”. Persze hogy „katonai vezénylési akciótervről” beszél a miniszterelnök, hiszen ezt a „stressz-tesztet” most a jóval nagyobb megbetegedési esetszámmal küzdő, az egészségügyi ellátórendszerre eddig is jóval több pénzt fordító országok is tapasztalják.

Az egészségvédelem, a járványgörbe laposítása mellett most mégis a gazdaságé a fő szerep. Ahogy azt több nyugat-európai állam- és kormányfő is megjegyezte: „ez egy háború”. A háborúhoz pedig – Montecuccoli nyomán – három dolog kell: pénz, pénz és pénz. Ahogy a stabil „hátország” működéséhez is. A lényeg ezúttal is a részletekben rejlik: a felhasználható keretösszegben (költségplafon), valamint a prioritásokban (cselekvési területek). Emellett nem elhanyagolható, egyúttal jól jelzi a kormány szándékait az is, hogy az idei és jövő évi költségvetések újratervezésekor mely területektől vonnak el.

A kormányfő álláspontja világos: nem szórni kell a pénzt, hanem adaptívan reagálni az újabb fejleményekre. Orbán arról is beszélt, hogy a válság előtti célokat sem kívánja feladni (bár nyilván engedni kell belőlük). Ez azt is jelenti, hogy célzott gazdaságélénkítő lépésekre számíthatunk – a szociális dimenziót közvetetten, járulékosan érintve.

A fiskális fegyelem korlátozott erőforrástömeget jelent, ami felértékeli a szakmai szempontrendszert a felhasználásban. Egyúttal komoly réseket is hagy, amit politikailag kihasználhat az ellenzék. Ezt erősíti, hogy az intézkedések célrendszere gazdaság-központú, nem pedig „emberközpontú”. Ezt célcsoportos hangulatjavító intézkedésekkel és a munkahelyvédelem üzenetével – ahol a két szempont találkozik – igyekszik ellensúlyozni a kormány.

Azt az idő fogja eldönteni, hogy a „gazdaság-újraindító” intézkedési csomag mennyire lesz sikeres, illetve a válság(kezelés) mekkora társadalmi költséggel jár. Noha a politikai versenytársak bizonyosan már jó előre verdiktet mondanak, a választók hosszabb időtávon, effektíve a következő (országos) választáson értékelnek majd. Ezért is lényeges, mikor és mit kommunikálnak az egyes ellenzéki szereplők.

Komoly hiba lehet, ha a választói oldali vágyvezéreltségből indulnak ki a hitelesség erősítésének célja helyett. Ezt láthatjuk például a DK kommunikációjában, ahol máris „duplaszorzóval”, mintegy 3 ezer milliárd forint összegben hirdetnek számos elemében a szociális demagógiára hajazó csomagot.

Ellenzéki pozícióból persze ezt könnyű megtenni, ám népszerűség helyett könnyen hitelességi deficitet okozhat ez a megközelítés. Ezt a kormányoldal is felismeri. Nem véletlen, hogy épp hitelességi oldalról, a „felelőtlen ellenzék” üzenetével kezdték ki ezeket a javaslatokat – visszautalva a 2008-as elhibázott válságkezelésre, az ország eladósodására.

A rendszerváltoztatást követő három évtized kormányzati ciklusainak „húzd meg – ereszd meg” politikáján szocializálódó választói tömegek a látszat (és a poszt-kádári atyáskodás) ellenére jóval gyanakvóbbak az „ingyen ebéd” kérdését illetően, és hajlamosak elfogadni azt az érvet, miszerint a különböző kormányok által nyújtott jótéteményeket előbb vagy utóbb meg kell fizetni. Erre az attitűdre pedig rájátszhat maga a kormány is, például amikor ellenzi a járványhelyzet alatti fix állami bérpótlást, vagy amikor felelőtlennek és károsnak értékeli az ellenzék szociális vetületű követeléseit.

A kormányoldal tulajdonképpen érdekelt abban, hogy az ellenzéki szereplők szociális demagógiát folytassanak, az ellenzék pedig abban volna érdekelt, hogy ésszerű keretek között felhívja a figyelmet a válságkezelés gazdasági szempontrendszerének hiányosságaira, szociális érzékenységének gyengeségére.

Miközben társadalmi oldalról nehezen lebecsülhető igény mutatkozik a szolidaritásra és szociális biztonságra, így az ezeket célzó üzenetek könnyen célba találhatnak, a fogadókészség szempontjából az ajánlatot tevő hitelessége, kompetenciája sem elhanyagolható.

A kompetenciához pedig a hozzáértés mellett a felelősség érzetének demonstrálására is szükség van – különösen egy olyan időszakban, amikor a választók részéről erősebb elvárás a politikai elittel szemben a kompromisszum-keresés, mint a már megszokott „lövészárok-politika” folytatása. Ettől persze még nem változik meg kormány és ellenzék viszonyrendszere (a kormány ezért elég sokat tesz is), az ellenzéki szereplők azonban legalább egy időre kibújhatnak abból a szerepből, amit a kormány nekik szánt, és amit közülük többen rutinosan játszanak.

Kovács János
A cikk szerzője politológus.

Jövő TV
Neked szól. Rólad szól.

Legfrissebb videók

Tanulják a koalíciós kormányzást Göd városvezetői

Nagy volt a feszültség a polgármester, és az alpolgármesterek között.

Ha Pintér Sándor talpra állítaná az egészségügyet, azt a DK üdvözölné

A Demokratikus Koalíció egészségügyi szakpolitikusa szerint Magyarország felkészült a járvány második hullámára, hozzátette: "az embereknek ugyanis sokkal több eszük van, mint a kormánynak".

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, mert ez a legjobb, amit most megtehetsz!

Kövess minket!

12,324lájkolóTetszik
614követőkövető
30követőkövető
394feliratkozóFeliratkozás

Ellensúly

Legfrissebb cikkek