Tisztifőorvos: a sok kontaktus már nem teszi lehetővé az esetek teljes feltárását

Müller Cecília tisztifőorvos elmondta, amit csütörtök reggel már megírtunk: 585-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma, illetve elhunyt egy 70 éves beteg férfi, továbbá 42 főre emelkedett a gyógyultak száma.

Arról is beszélt: egyértelműen növekszik a fertőzöttek száma az egész ország területén, nem tudhatjuk, hogy hol üti fel a fejét a betegség, és már nem is mindig igazolható a fertőződés útja. A tisztifőorvos hozzátette: olyan sok kontaktus történik, ami már mindig nem teszi lehetővé az esetek teljes feltárását.

Az operatív törzs változatlanul felhívja a figyelmet arra, hogy az emberek a fertőződés esélyét minden eszközzel akadályozzák meg, tartsák be az ajánlásokat, lehetőség szerint maradjanak otthon, csakis akkor hagyják el az otthonukat, ha feltétlenül szükséges, de akkor is tartsák be az 1,5 méteres távolságot másoktól.

Ha valaki munkába megy, annak Müller Cecília a következőket tanácsolja: aki teheti, az autóval járjon, ha utasokat szállít, akkor a hátsó ülésen helyezkedjenek el, keresse meg a lehető legrövidebb útvonalat, illetve rendszeresen töröljék át fertőtlenítővel a gépjármű felületeit. Az utazás után mindenkinek az legyen az első dolga, hogy meleg vízzel, szappannal-fertőtlenítővel mossanak kezet. Ha nincs gépjármű, hasznos lehet kerékpárral dolgozni járni. Ha valaki nem tud se autóval, se kerékpárral járni, akkor a tömegközlekedési eszközök megállóiban minél rövidebb időt töltsenek el, és tartsák az 1,5 méteres távolságot. Papírzsebkendővel fogjuk meg a fogódzkodókat, majd utazás után dobjuk el ezeket. Eszközeinket (pl.: telefon, laptop, tablet) próbáljuk meg többször is letisztítani fertőtlenítő kendőkkel – hívta fel a figyelmet Müller Cecília.

Kérdésre elmondta: az utcai maszk viselése egy saját választás, ha valaki beteg, akkor maradjon otthon, ez a legtöbb, amit megtehet. Ha mégis ki kellene mennie, akkor a beteg feltétlenül viseljen maszkot. Ha valaki nagyobb biztonságban érzi magát maszkkal, akkor azt helyesen viselje, ugyanis a maszk érintése, tapogatása szintén fertőzési lehetőséget rejt magában.

A tisztifőorvos hangsúlyozta, hogy minden krónikus betegség – az életkortól függetlenül – nagyobb kockázatot jelent a koronavírus-fertőzés esetén.

Lakatos Tibor rendőrezredes, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője arról számolt be, hogy csütörtökig 10 668 állampolgárt rendeltek hatósági házi karanténba. 78 417 ellenőrzés történt, 418 esetben állapítottak meg szabálytalanságot, és 341 személlyel szemében indult szabálysértési eljárás indult, illetve 211 helyszíni bírságot szabtak ki. A kijárási korlátozások kapcsán a rendőrség 162 esetben indított eljárást, 76 helyszíni bírságot szabtak ki, valamint 117 esetben figyelmeztettek. Rémhírterjesztés miatt 32 eljárást indítottak, 22-őt közveszéllyel fenyegetés miatt, 29-szer pedig csalás miatt indítottak eljárást.

Lakatos Tibor közölte: vannak olyanok, akik visszatérően megszegik a kijárási korlátozás szabályait, velük szemben helyszíni bírságot és feljelentést kellett alkalmaznia a rendőrségnek. Azt is mondta: sokszor előfordul, hogy fiatalok gyülekeznek közterületeken, de ezeket minimálisra kellene csökkenteni.

Nótin Tamás
Újságíró, a Jövő TV főszerkesztője.

Legfrissebb videók

Tanulják a koalíciós kormányzást Göd városvezetői

Nagy volt a feszültség a polgármester, és az alpolgármesterek között.

Ha Pintér Sándor talpra állítaná az egészségügyet, azt a DK üdvözölné

A Demokratikus Koalíció egészségügyi szakpolitikusa szerint Magyarország felkészült a járvány második hullámára, hozzátette: "az embereknek ugyanis sokkal több eszük van, mint a kormánynak".

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, mert ez a legjobb, amit most megtehetsz!

Kövess minket!

12,324lájkolóTetszik
614követőkövető
30követőkövető
394feliratkozóFeliratkozás

Ellensúly

Legfrissebb cikkek