Magyar György: Én nem Soros György vagyok, de a szerepem ugyanaz

Én ezt nem börtön, hanem bűnbakkereső biznisznek nevezem – így reagált Magyar György ügyvéd a Jövő TV-nek az elmúlt hetekben többek között őt ért kormányzati támadásokra.

A Fidesz szerint ugyanis az ellenzékkel szimpatizáló ügyvéd nyerészkedik a legtöbbet azokon a kártérítési pereken, amelyeket a rabok indítanak a magyar állam ellen a rossz börtönkörülmények miatt.

Magyar Györgyöt a Mindenki Magyarországa Mozgalom szombati kongresszusának szünetében csíptük el, ahol arról beszélt a Jövő TV-nek: ez az egész ügy valójában arról szól, hogy a kormány által most bejelentett, úgynevezett “konténerbörtönök” építésén valójában Fidesz-közeli magáncégek nyerészkedhetnek, akik átvehetik az államtól a fogvatartottak őrzését.

A kormányzat ellene és a börtönben raboskodókkal szemben indított kommunikációját a náci propagandához hasonlította, a kártérítések kifizetésének felfüggesztéséről hozott parlamenti döntését jogsértőnek nevezte, amely nyílt támadás a független igazságszolgáltatás ellen.

Szalai Szabolcs
Írtam újságot, dolgoztam tévében és rádióban. Beleszagoltam a politikába, de kiábrándultam belőle. Aztán kiábrándultam a kiábrándultságból is. Most itt vagyok.

Legfrissebb videók

“Dolgozunk az új dalokon, de reméljük ősszel már újra koncertezhetünk”

A hétharminc vendége Lázár Domokos, az Esti Kornél zenekar tagja.

Mi lesz így az érettségikkel?

A hétharminc vendége Sipos Ferenc Norbert, az ADOM diákmozgalom elnökségi tagja.

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, mert ez a legjobb, amit most megtehetsz!

Kövess minket!

10,972lájkolóTetszik
329követőkövető
30követőkövető
394feliratkozóFeliratkozás

Ellensúly

Legfrissebb cikkek