Dunaújvárosban csap össze a Fidesz és az ellenzék vasárnap

Időközi országgyűlési választást tartanak most vasárnap a Fejér megyei 4. számú választókörzetben, miután a jobbikos Pintér Tamást Dunaújváros polgármesterének választották tavaly októberben és ezért lemondott parlamenti mandátumáról.

Ahogy arról már korábban írtunk, az ellenzéki pártok egységesen a szintén jobbikos kötődésű Kálló Gergely mögé álltak be, míg a Fidesz 1990 óta példátlan módon nem saját jelöltet indít, hanem egy független aspiránst, Iváncsa polgármesterét, Molnár Tibort támogatja.

Dunaújvárosban egyértelműen az ellenzéknek áll a zászló, hiszen úgy nyert itt 2018 áprilisában Pintér Tamás országgyűlési mandátumot, hogy a Jobbik mellett akkor még a DK, a Momentum és az LMP is külön jelöltet indított. A tavalyi önkormányzati választáson pedig minden választókörzetben az ellenzéki összefogás jelöltjei győztek, a Fidesz mindössze 4 képviselőt küldhetett a polgármesterrel együtt 15 fős városi közgyűlésbe, azokat is csak kompenzációs listáról. A választókörzet kisebb településein azonban még fordíthat a Fidesz által is támogatott független Molnár, így nem beszélhetünk teljesen lejátszott meccsről.

Dunaújvárosban csap össze a Fidesz és az ellenzék vasárnap | Jövő TV

Izgalmasnak ígérkezik a vasárnapi voksolás: az ellenzék ugyanis most először indul együtt országgyűlési választáson, de a Fidesz is új taktikát választott, önálló jelölt helyett egy függetlent támogatnak. Részletek a cikkünkben: http://www.jovotv.hu/2020/02/15/dunaujvarosban-csap-ossze-a-fidesz-es-az-ellenzek-vasarnap/ Olvasd el a híreket! http://www.jovotv.hu Lájkolj be Facebookon! https://www.facebook.com/jovotv.hu Kövess minket az Instagramon is! https://www.instagram.com/jovotelevizio/ Hallgass minket a SoundCloudon!

A választáson rajtuk kívül indul Dunaújváros korábbi jegyzője, Dr. Sűrű Renáta is, aki még a kormánypárti városvezetés alatt vezette a polgármesteri hivatalt. Őt ugyan a Pintér-féle városvezetés is meg szerette volna tartani, de miután Sűrű bejelentette indulását, közös megegyezéssel távozott a pozíciójából. A polgármester lapunknak úgy nyilatkozott az esetről, meglepte Sűrű indulása, nem tudja pontosan mi áll az ügy hátterében, de azt azért beszédesnek tartja, hogy Sűrű kampányát elmondása szerint fideszes aktivisták segítik.

De a mandátum megszerzéséért ringbe száll még a mi hazánkos Árgyelán János és Medveczki Zoltán, az 1989-ben alapított Zöldek nevű párt elnöke is, aki rendszeresen feltűnik választásokon indulóként az ország legkülönbözőbb pontjain.

A legmeglepőbb induló azonban egyértelműen Borbély József, aki a Tempo Párt színeiben méretteti meg magát. Ő ugyanis az elmúlt években azzal került a média látóterébe, hogy kijelentette: Magyarország államformája valójában királyság, annak pedig ő a kormányzója. Az RTL Klub Fókusz című műsorának vele készült riportját itt tudjátok visszanézni, elég mókás.

Papírforma szerint így a választás igazából az összellenzéki jelölt, Kálló Gergely és a fideszes támogatással induló kistelepülési polgármester, Molnár Tibor között dől majd el vasárnap.

Egy biztos: a tavaly októberi önkormányzati választásokon elszenvedett kormánypárti vereségek után a Fidesz újra lendületbe került, a győri időközi polgármester-választás eredménye után Orbán Viktor is úgy nyilatkozott, hogy megnyugodott. Így, bár országos jelentőséggel nem bír a most vasárnapi voksolás, hiszen a parlamenti erőviszonyokat nem befolyásolja érdemben, a Fidesz valószínűleg mégsem veszi félvállról a megmérettetést. Éppen úgy az ellenzék számára is presztízs, hogy a korábbi győzelem megismétlődjön, a 2018-as választások után gödörbe került Jobbik számára pedig egyenesen élet-halál kérdése lehet, hogy újra életjelet tudjanak mutatni a politikai szövetségeseik és a választóik felé is.

Szalai Szabolcs
Írtam újságot, dolgoztam tévében és rádióban. Beleszagoltam a politikába, de kiábrándultam belőle. Aztán kiábrándultam a kiábrándultságból is. Most itt vagyok.

Legfrissebb videók

Tényleg lehetetlen szájmaszkhoz jutni a patikákban? Kiderítettük!

Stábunkkal kiderítettük, valóban hozzá lehet-e jutni a fővárosban a koronavírus elleni védőfelszerelésekhez. Videóriport.

Szellemvasút – Karanténshow Kelemen Annával és Ungár Péterrel a Jövő TV-n

Kelemen Anna és Ungár Péter péntek este 20 órától megfejti a világ dolgait. Bár eredetileg az Európai Unió lett volna a téma, szereplőink kicsit elkalandoztak. Sebaj.

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, mert ez a legjobb, amit most megtehetsz!

Kövess minket!

10,962lájkolóTetszik
323követőkövető
30követőkövető
394feliratkozóFeliratkozás

Ellensúly

Legfrissebb cikkek