Pert nyertek az ellenzéki képviselők az MTVA ellen

Jogerőssé vált az ítélet ma, ami kimondja: 2018. decemberében az MTVA óbudai székházában tartózkodó képviselők jogszerűen jártak el, az óbudai jegyző birtokháborítási határozata érvénytelen és semmis.

A Fővárosi Törvényszék csütörtökön helyben hagyta a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletét, miszerint az országgyűlési képviselők jogszerűen tartózkodtak az MTVA székházában 2018. december 16-án és 17-én.

A birtokháborítási határozat ellen a DK négy országgyűlési képviselője, Gréczy Zsolt, Oláh Lajos, Vadai Ágnes és Varju László, valamint hozzájuk csatlakozva az MSZP-s Kunhalmi Ágnes indított pert.

A Demokratikus Koalíció szerkesztőségünknek eljuttatott sajtóközleményében üdvözölte a bíróság döntését, továbbá kijelentették, bíznak benne, hogy igazságos döntés fog születni Varju László ügyében is, akit igaztalanul vádolnak azzal, hogy erőszakosan lépett volna fel a biztonsági őrök ellen, éppen hogy őt bántalmazták.

A törvényszék ítéletéről Szél Bernadett is beszámolt Facebook oldalán:

Security Check Required

No Description

Lányi Örs
Újságíró, szerkesztő

Legfrissebb videók

Palacsintázó fideszesek és a koronavírus – Itt az első Social Media Tour!

A hét legérdekesebb, vagy épp legviccesebb történései a magyar közösségi médiából. Első rész.

“Dolgozunk az új dalokon, de reméljük ősszel már újra koncertezhetünk”

A hétharminc vendége Lázár Domokos, az Esti Kornél zenekar tagja.

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, mert ez a legjobb, amit most megtehetsz!

Kövess minket!

11,078lájkolóTetszik
333követőkövető
30követőkövető
394feliratkozóFeliratkozás

Ellensúly

Legfrissebb cikkek