Semjén Zsolt vezeti tovább a KDNP-t

Újraválasztotta Semjén Zsoltot a KDNP elnökének szombaton a párt tisztújító Országos Választmánya.

Az MTI-nek eljuttatott közleményében azt írja a párt, hogy az ország minden részéből érkezett küldöttek elsöprő többséggel választották meg további öt évre a párt elnökének a tisztséget 2003 óta betöltő Semjén Zsoltot.

A Kereszténydemokrata Néppárt alelnökének választották Rétvári Bencét, Schanda Tamást, Hölvényi Györgyöt, Soltész Miklóst, Azbej Tristant, Bagdy Gábort és Juhász Hajnalkát.

Az alapszabály értelmében a párt alelnökei még Harrach Péter, mint frakcióvezető és Seszták Oszkár, mint az Önkormányzati Tanács elnöke.

Az Országos Választmány elnöki tisztségét ezentúl is Latorcai János látja el, a pártügyészi feladatokra pedig megint Vejkey Imre kapott megbízást.

Szalai Szabolcs
Írtam újságot, dolgoztam tévében és rádióban. Beleszagoltam a politikába, de kiábrándultam belőle. Aztán kiábrándultam a kiábrándultságból is. Most itt vagyok.

Legfrissebb videók

Tényleg lehetetlen szájmaszkhoz jutni a patikákban? Kiderítettük!

Stábunkkal kiderítettük, valóban hozzá lehet-e jutni a fővárosban a koronavírus elleni védőfelszerelésekhez. Videóriport.

Szellemvasút – Karanténshow Kelemen Annával és Ungár Péterrel a Jövő TV-n

Kelemen Anna és Ungár Péter péntek este 20 órától megfejti a világ dolgait. Bár eredetileg az Európai Unió lett volna a téma, szereplőink kicsit elkalandoztak. Sebaj.

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, mert ez a legjobb, amit most megtehetsz!

Kövess minket!

10,962lájkolóTetszik
323követőkövető
30követőkövető
394feliratkozóFeliratkozás

Ellensúly

Legfrissebb cikkek