Keményen beleszálltak klímavédő fiatalokba a HírTV-ben Bayerék

Miközben a Fidesz éppen azzal próbálkozik, hogy megszólítsa a fiatalokat, például úgy, hogy a 22 éves, diploma nélküli Rácz Zsófiából helyettes államtitkárt csináltak, akinek feladata, hogy meghallja és megértse a generáció problémáit, addig a fideszes “nagy öregek” éppen páros lábbal szálltak bele ebbe a korosztályba.

Konkrétan azokat a fiatalokat vették célba a kormánypárti média nagyágyúi a Hír TV Sajtóklub című műsorában, akik a generációjuk által egyik legsúlyosabbnak tartott probléma, a klímaváltozás elleni fellépésért demonstrálnak világszerte.

Gajdics Ottó például nemtetszését fejezte ki, amiért ezek a fiatalok az idősebb generációt teszik felelőssé a klímakatasztrófa egyre mérséklődő hatásaiért. Szerinte ugyanis az ő generációjuk, azért “gürizi halálra magát, hogy hogy nekik legyen minden évben új mobiltelefon, hogy nekik legyen mindig új ruci, minél trendibb, minél divatosabb, úgyhogy ha valaki nem önmagán kezdi, nem tükörbe néz először, és nem azt határozza el, hogy ő mit fog tenni holnap, azért hogy ezt megváltoztassa, az mind hazudik! Az mind… gazember”.

De Bayer Zsolt kormánypárti publicista sem finomkodott, amikor a beszélgetés során a sok fiatal számára példaképnek számító Greta Thunberget pécézte ki magának:

“Amikor ugye kicsi Grétánk eljátszotta a világ nyilvánosságának, hogy ő a vonat folyosóján ücsörög, aztán előkerült a valódi fénykép, mikor ül az első osztályon körülvéve kis műanyag dobozkákkal, mindenféle biszbaszok, amit zabál, és banánok… Hát igen, a banán. Grétike, ha ennyire véded a környezetet: az a banán egy olyan 20 ezer kilométert pöfögött át egy óceánon. Mennyi gázolaj ment el azért, hogy te banánocskát egyél mosolyogva az első osztályon? Egyem meg a kicsi szívedet”

Ahogy az a beszélgetésből is kiderült, Bayer Zsoltéknak még nem sikerült felvenniük a kormánykommunikáció új fonalát.

Kezdőlap Hírek Belföld Keményen beleszálltak klímavédő fiatalokba a HírTV-ben Bayerék
Szalai Szabolcs
Írtam újságot, dolgoztam tévében és rádióban. Beleszagoltam a politikába, de kiábrándultam belőle. Aztán kiábrándultam a kiábrándultságból is. Most itt vagyok.

Legfrissebb videók

Merre tovább, Jobbik?

Z. Kárpát Dániellel, a Jobbik alelnökével beszélgettünk a párt tisztújító kongresszusán történtekről és a Jobbik jövőbeni terveiről is.

Mi a fontosabb a DK-soknak? Gyurcsány vagy az ellenzéki összefogás?

Gyurcsány Ferenc évértékelőjén arról kérdeztük a DK-sokat, nyugdíjaznák-e a pártelnököt, ha csak így jöhetne létre a teljes ellenzéki összefogás 2022-ben.

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, mert ez a legjobb, amit most megtehetsz!

Kövess minket!

5,892lájkolóTetszik
214követőkövető
30követőkövető
378feliratkozóFeliratkozás

Ellensúly

Legfrissebb cikkek