Baranyi: Egy héten belül már a második házban kellett lekapcsolni a gázt, annyira életveszélyessé váltak a vezetékek

Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere a Facebookon élőben jelentkezett be egy Márton utcai önkormányzati tulajdonú házból, amelyben a szolgáltatónak le kellett kapcsolnia a gázszolgáltatást, annyira rossz állapotúvá váltak ugyanis a vezetékek.

A kerület vezetője a videóban elmondta, a héten ez már nem az első önkormányzati tulajdonú ingatlan volt, amelyben ezt meg kellett tennie a szolgáltatónak. Nem csak a gázvezetékekkel gyűlt meg a bajuk azonban a lakóknak. Az önkormányzat ugyanis saját hatáskörben próbálta átmenetileg orvosolni a problémát azzal, hogy hősugárzókat hoztak a lakóknak, hogy ne fagyjanak meg a téli mínuszokban, ezeket az elektromos berendezéseket azonban a ház villamoshálózata nem bírta és kiégett, így most áram és fűtés nélkül maradtak a házban.

Baranyi a kialakult helyzetért az előző fideszes városvezetést tartja felelősnek. Feltette azt a kérdést is, ha már Bácskai Jánosék “azzal büszkélkedtek, hogy milyen sok pénzt hagytak a kerületre”, akkor miért nem költötték inkább a rossz állapotban lévő ferencvárosi ingatlanok felújítására.

A polgármester szerint a kerületnek korábban egy felelőtlen, pazarló és korrupt városvezetése volt, az itt kialakult helyzet is ennek a következménye.

Szalai Szabolcs
Írtam újságot, dolgoztam tévében és rádióban. Beleszagoltam a politikába, de kiábrándultam belőle. Aztán kiábrándultam a kiábrándultságból is. Most itt vagyok.

Legfrissebb videók

Tényleg lehetetlen szájmaszkhoz jutni a patikákban? Kiderítettük!

Stábunkkal kiderítettük, valóban hozzá lehet-e jutni a fővárosban a koronavírus elleni védőfelszerelésekhez. Videóriport.

Szellemvasút – Karanténshow Kelemen Annával és Ungár Péterrel a Jövő TV-n

Kelemen Anna és Ungár Péter péntek este 20 órától megfejti a világ dolgait. Bár eredetileg az Európai Unió lett volna a téma, szereplőink kicsit elkalandoztak. Sebaj.

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, mert ez a legjobb, amit most megtehetsz!

Kövess minket!

10,962lájkolóTetszik
323követőkövető
30követőkövető
394feliratkozóFeliratkozás

Ellensúly

Legfrissebb cikkek