Egyre nagyobb a gyanú, hogy Irán felelős az ukrán gép lezuhanásáért

Szerdán Iránból szállt fel a MAU ukrán légitársaság Boeing 737-es, Kijevbe tartó utasszállító repülőgépe, ám nem sokkal a felszállás után lezuhant. A balesetben mind a 176 fedélzeten tartózkodó utas és személyzet életét vesztette.

A tragédiának 82 iráni, 63 kanadai, 11 ukrán, 10 svéd, 4 afgán, 3 német és 3 angol áldozata volt. A történtek után Kanadában és Ukrajnában is nemzeti gyásznapot rendeltek el.

A baleset után az Ukrán Légitársaság nyilatkozatában jelezte, hogy a repülőgép kifogástalan állapotban volt, így a meghibásodás lehetősége minimális. Mivel iráni területen zuhant le a repülő, így az iráni hatóságok kezdtek el nyomozni az ügyben.

A fekete doboz felvételeit nem hozták nyilvánosságra, ami még inkább okot adott arra, hogy a balesetet összefüggésbe hozzák az amerikai-iráni konfliktussal.

Az iráni kormány szóvivője a mai a napon bejelentette, hogy a gépet nem érte találat, a nyugati országok vezetői mégis az ellenkezőjét sejtik. Justin Trudeau kanadai miniszterelnök a történetekről úgy nyilatkozott, több ország hírszerzése is azt állítja, hogy egy orosz gyártású iráni légvédelmi rakéta találhatta el a gépet.

Az iráni kormány Trudeau nyilatkozatára reagálva kijelentette, visszautasítják a vádakat, miszerint az ő rakétájuk lenne a felelős a repülőgép-tragédiáért, mégis felszólították Kanadát, amennyiben bármi információjuk van a történtekről, osszák meg azt az iráni hatóságokkal.

A kanadai miniszterelnök nyilatkozatában jelezte, addig nem nyugszanak amíg igazságot nem szolgáltatnak az ügyben. Donald Trump amerikai elnök is megszólalt az eset kapcsán, ám ő csupán sejtéseire alapozva állította azt, hogy Irán lőhette le a gépet, méghozzá véletlenül.

Kanada vezetője mellett az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij is megszólalt az ügyben a szerdai gyásznap után. A rakétatalálat verziója nem zárható ki, de egyelőre nem megerősített – fogalmazott Facebook-bejegyzésében.

Arra számítunk, hogy minden információt és hozzáférést biztosítanak számukra, ami az objektív vizsgálat elvégzéséhez szükséges. Az emberi élet értéke fölötte áll minden politikai indítéknak.

A tegnapi napon pedig a CNN-hez jutott el egy videó, amin valószínűsíthetően a robbanás pillanata látható. A Bellingcat nemzetközi oknyomozó újságírócsoport közben bizonyítottnak találta a repülőt eltaláló rakétáról készült, az interneten megjelent felvétel hitelességét – számolt be az UNIAN ukrán hírügynökség.

Kezdőlap Hírek Külföld Egyre nagyobb a gyanú, hogy Irán felelős az ukrán gép lezuhanásáért
Lányi Örs
Újságíró, szerkesztő

Legfrissebb videók

Merre tovább, Jobbik?

Z. Kárpát Dániellel, a Jobbik alelnökével beszélgettünk a párt tisztújító kongresszusán történtekről és a Jobbik jövőbeni terveiről is.

Mi a fontosabb a DK-soknak? Gyurcsány vagy az ellenzéki összefogás?

Gyurcsány Ferenc évértékelőjén arról kérdeztük a DK-sokat, nyugdíjaznák-e a pártelnököt, ha csak így jöhetne létre a teljes ellenzéki összefogás 2022-ben.

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, mert ez a legjobb, amit most megtehetsz!

Kövess minket!

5,892lájkolóTetszik
214követőkövető
30követőkövető
378feliratkozóFeliratkozás

Ellensúly

Legfrissebb cikkek