fbpx

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Gesztesi Károly

A Blikk írta meg először, hogy szombaton, 56 éves korábban elhunyt Gesztesi Károly. A színész a budapesti Ferdinánd hídnál vezette autóját, amikor vezetés közben rosszul lett, infarktust kapott.

Gesztesi egyből félreállt autójával, az orvosi segítség is gyorsan a helyszínre ért, hiába próbálták azonban 50 percen keresztül újraéleszteni, már nem tudták megmenteni a színész életét.

Gesztesi az egyik legismertebb magyar szinkronszínész volt, aki Tóth Károly néven született 1963-ban Budapesten. A Színház és Filmművészeti Főiskola elvégzése után játszott a Miskolci Nemzeti Színházban, a József Attila Színházban, de éveken keresztül volt a Vígszínház társulatának tagja is.

Első felesége Csarnóy Zsuzsanna színésznő volt, akitől egy gyermeke született, Gesztesi Máté, aki szintén színész lett. Második házasságát Karel Nikolettával kötötte, tőle két fia született, Márk és Dávid, de ez a kapcsolat is felbomlott. Harmadszorra is megházasodott, akkor Liptai Claudia színésznőt vette feleségül, akivel egy közös lányuk volt, Sára Panka. Végül ez a házasság is válással végződött.

Gesztesi Károly utolsó éveiben alkoholproblémákkal is küzdött, de elmondása szerint az Istenbe vetett hitének köszönhetően le tudta tenni a poharat és már józan életet élt.

Jövő TV
Neked szól. Rólad szól.

Legfrissebb videók

Élőben jelentkezünk az SzFE sajtótájékoztatójáról

Élőben jelentkezünk az SzFE Vas utcai épülete elől, ahol a hallgatók az oktatókkal és a vezetőséggel tart közös sajtótájékoztatót.

Ismét demonstráltak a turizmus megmentése érdekében

Szeptember 18-án folytatódott a "Mentsük meg a turizmust" elnevezésű tüntetéssorozat, ezúttal a Dísz téren gyűlt össze nagyjából 200-300 ember.

Legújabb podcastünk

audio

Tabumentes Podcast – A hazai közbeszéd állapota, a vélemény- és szólásszabadság határa

A Tabumentes Podcast első adásában olyan fontos kerültek kitárgyalásra, mint a hazai közbeszéd állapota, a vélemény- és szólásszabadság vélt, vagy éppen valós határai és a média befolyásoló ereje. Hallgassátok meg!

Hírlevél

Iratkozz fel heti hírlevelünkre, mert ez a legjobb, amit most megtehetsz!

Kövess minket!

13,403lájkolóTetszik
731követőkövető
40követőkövető
1,900feliratkozóFeliratkozás

Jövő Rádió

Legfrissebb cikkek

LMP: Az összeesküvés-elméletekről hadováló Orbán az igazi neoliberális

Kanász-Nagy Máté szerint a kormányfő a második világháború előtti szintre viszi vissza a társadalombiztosítási jogokat.