fbpx

Az erdők, a fák a pajzsaink a klímaváltozással szemben! – tüntettek a normafai fakivágások ellen

Ahogy arról már korábban írtunk, több mint 200 fát vágnának ki a Normafán, hogy parkolót hozzanak létre a népszerű kirándulóhelyen. A Párbeszéd és a Momentum tüntetést szervezett szombat délelőttre a Normafához a fairtás ellen, ahol a többi ellenzéki párt is képviseltette magát.

Fiatalok-idősek, gyerekesek és kutyások együtt álltak ki a Normafáért. Fotó: Szalai Szabolcs, Jövő TV

A tüntetésen körülbelül 200-an vettek részt, ahol felszólalt a Párbeszédből Barabás Richárd, a párt szóvivője és Szabó Tímea országgyűlési képviselő is. Felhívták a figyelmet arra, elérkezett az idő, hogy döntsünk: egy zöldebb, fenntarthatóbb életet választunk vagy nem foglalkozunk a problémával és engedjük elpusztulni a bolygót.

Pokorni Zoltán polgármester a heves tiltakozás miatt pénteken már azt nyilatkozta, hajlandó mérsékelni a fakivágást. Erre reagálva Szabó azt mondta, ez még nem győzelem, hiszen a Normafa-projekt pontosan tükrözi, hogy a kormánypárt hogyan gondolkodik környezeti értékeinkről és a klímaváltozás mérsékléséről.

Szabó Tímea, a Párbeszéd országgyűlési képviselője. Fotó: Szalai Szabolcs, Jövő TV

A momentumos Vadász Gábor szintén reagált Pokorni Zoltán nyilatkozatára, ő arról beszélt, hogy a klímaelleni harcban nincs olyan, hogy fontos és nem fontos fa, mivel ez a legértékesebb eszköz a klíma védelmében.

Élő Norbert, a DK budapesti vezetője kiemelte, hogy más környezetromboló beruházásoktól is tartanunk kell a közeljövőben, hiszen a megváltoztatott építési szabályzat lehetővé teszi lakóparkok építését is a közelben.

Az MSZP-től Mohácsi István kapott szót, aki szerint a pár éve elfogadott Normafával kapcsolatos rendezési tervet újra kell gondolni és környezetbarátabbá kell tenni.

Heltai László, az LMP budapesti elnöke. Fotó: Szalai Szabolcs, Jövő TV

Miért nem szabad ma fát kivágni? Mert lehet nem nő a helyére semmi – kezdte beszédét Heltai László, az LMP budapesti elnöke, aki megjegyezte: a klímaváltozás miatt az erdők nagy része veszélyben van. Hozzátette, a másik nagy veszély a természetre nézve a fideszes pártállam és a beruházói érdekek, amelyeknek szintén gátat kell szabni.

Dorosz Dávid klímavédelemért felelős főpolgármester-helyettes is beszélt a demonstráció, ő kiemelte, hogy az erdők, a fák a legerősebb pajzsaink a klímaváltozással szemben, ezért nem lehet őket kivágni.

A demonstráción az országosan ismert politikusok közül még Schmuck Erzsébet LMP-s országgyűlési képviselőt, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának elnökét láttuk a tömegben.

Az eseményről élőben is jelentkeztünk Facebook oldalunkon, a közvetítést itt találjátok:

Jövő TV – A Párbeszéd és a Momentum közös tüntetése a…

A Párbeszéd és a Momentum közös tüntetése a normafai fakivágások ellen 🔴🎥 Élőben a Facebookon!

Szabolcs Dorka
Szerkesztő, riporter

Legfrissebb videók

Mit kezdenek a nemzeti konzultációs ívekkel a budapestiek?

A járvány ellenére újabb Nemzeti Konzultációt indított a kormány, amelyben Soros György tervéről, és a járvány elleni védekezésről is kikérik a magyarok véleményét. Erről kérdeztük az utca emberét.

Ha kell, újra tüntetni fognak a tatai Öreg-tó beépítése ellen

Sok százan tüntettek szombat délután Tatán az Öreg-tó partjára tervezett 120 szobás luxusszálloda beruházása ellen. A szervezők szerint a résztvevők száma meghaladta a 2000 főt is.

Legújabb podcastünk

audio

Kaleta-ügy, ki újítja fel a Lánchidat, ellenzéki szakadás Gödön

A Jövő TV Pálya szélén című aktuálpolitikai podcast legújabb adásában Nótin Tamás, a Jövő TV főszerkesztőjének felvetéseire Kovács János, a Jövő TV politikai elemzője és Deák Dániel, a XXI. századi Intézet vezető elemzője vették górcső alá az elmúlt időszak legfontosabb közéleti történéseit.

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, mert ez a legjobb, amit most megtehetsz!

Kövess minket!

13,050lájkolóTetszik
672követőkövető
39követőkövető
1,573feliratkozóFeliratkozás

Jövő Rádió

Legfrissebb cikkek

A Jobbik nyilvános pedofilregiszter létrehozását javasolja

Ander Balázs arról beszélt, hogy egyetlen egy könnycseppet sem hullajtott volna senki sem, ha Kaleta Gábort nem hozzák haza. Kövér László szerint a jobbikos politikus felszólalásának stílusa lehetett volna kicsit emelkedettebb és tisztességesebb.