Megállapodtak: minden kerületben közös jelöltet indít az ellenzék

Összefogott egymással az MSZP, a Párbeszéd, a DK, a Momentum, a Jobbik és az LMP a fővárosban is az önkormányzati választásokra.

Ma délelőtt Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt az ellenzéki pártok vezetőivel tartott közös sajtótájékoztót a Fővám téren, a Szabadság híd lábánál, ahol bejelentették: megszületett a hatpárti megállapodás, amely értelmében minden fővárosi kerületben közös jelöltet állítanak.

Karácsony fontos fordulópontnak nevezte a mai napot, hiszen létrejött Budapesten az a hatpárti együttműködés, amely képes lesz az őszi önkormányzati választáson legyőzni a Fideszt. A megállapodás lényege, hogy mind a 23 kerületben egy polgármesteri kihívója lesz a kormánypárt jelöltjének, valamint napokon belül megállapodnak a közös önkormányzati jelöltekről is.

Ezután Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke kapott szót, aki elmondta, a baloldali pártok által korábban megkötött megállapodáshoz képest az LMP és a Jobbik csatlakozásával új helyzet alakult ki, ezért Soroksáron a Jobbik által megnevezett jelöltet fogja támogatni a többi ellenzéki párt is, Ferencvárosban pedig előválasztás fog dönteni arról, ki legyen a közös jelölt.

Ahogy arról tegnap már írtunk, Ferencvárosban nem sikerült dűlőre jutni, hiszen a Momentum és a szocialisták az ex-LMP-s, ma már független színekben politizáló Jancsó Andreát támogatják, ugyanakkor az LMP, a Párbeszéd és a Kétfarkú Kutyapárt is inkább Baranyi Krisztinát szeretné polgármester-jelöltnek. Mivel a mai napig nem sikerült megállapodni a közös jelöltben, ezért itt a főpolgármester-jelölt kiválasztásához hasonló módon előválasztást rendeznek rövid időn belül.

Íme a hat párt által támogatott közös polgármester-jelöltek listája:

I. kerület: V. Naszályi MártaDK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
II. kerület:  Őrsi GergelyDK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
II. kerület: Kiss LászlóDK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
IV. kerület: Déri TiborDK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
V. kerület: Tüttő KataDK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
VI. kerület:  Soproni TamásDK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
VII. kerület: Niedermüller PéterDK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
VIII. kerület:Pikó AndrásDK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
IX. kerület:  Előválasztás Baranyi Krisztina és Jancsó Andrea között
X. kerület:  Somlyódy CsabaDK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
XI. kerület: László ImreDK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
XII. kerület:Élő NorbertDK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
XIII. kerület: Tóth JózsefDK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
XIV. kerület:Horváth CsabaDK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
XV. kerület: Németh AngélaDK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
XVI. kerület:Nemes GáborDK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
XVII. kerület:Gy. Németh ErzsébetDK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
XVIII. kerület:Szaniszló SándorDK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
XIX. kerület:Gajda PéterDK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
XX. kerület:közös ellenzéki jelölt DK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
XXI. kerület: Erdősi ÉvaDK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
XXII. kerület: Havasi GáborDK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
XXIII. kerület:Bereczki MiklósA Jobbik által állított, ellenzék által támogatott jelölt

Kiemelt kép forrása: Szigetváry Zsolt, MTI

Kezdőlap Hírek Belföld Megállapodtak: minden kerületben közös jelöltet indít az ellenzék
Jövő TV
Neked szól. Rólad szól.

Legfrissebb videók

“Akire én szavazok, lehet hogy százalékot sem fog elérni, de óvodásom volt.”

Az utca emberét kérdeztük a győri kampányról a voksolás előtti napokban.

Zöldterületeiket és otthonaikat féltik az újbudaiak a Déli Körvasút fejlesztése miatt

A beruházás kapcsán összehívott lakossági fórumon jártunk. Videóriport.

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, mert ez a legjobb, amit most megtehetsz!

Kövess minket!

4,927lájkolóTetszik
192követőkövető
5követőkövető
353feliratkozóFeliratkozás

Ellensúly

Legfrissebb cikkek