Csökken az ellenzék támogatottsága, csak az LMP javított

Az Európai Parlament által kezelt Europe Elects oldalon közzétették a Závecz Research által 2019. április 16-26. között végzett felmérést.

Ezek alapján jól látható a pártok támogatottságának nagy mértékű változása. Ebből kivehető, hogy az LMP-n kívül egyetlen parlametbe jutott ellenzéki párt sem tudta növelni szavazóbázisát az elmúlt öt évben.

Párt
neve
2014-es EP eredményeA kutatás
jelenlegi eredménye
Változás
Fidesz-KDNP51%62%+11%
Jobbik15%6%-9%
MSZP11%8%-3%
DK10%7%-3%
LMP5%6%+1
Momentum5%
MKKP2%
Mi Hazánk3%

Érdemes megjegyezni, hogy a kutatás Bangóné Borbély Ildikó megszólalása előtt készült, amikor patkánynak nevezte a Fidesz szavazóit. Erről készült cikkünk ide kattintva olvasható.

Az eset vélelmezhetően további szavazókat szerezhet a Fidesznek, ahogyan a Jobbiknak és az LMP-nek is, hiszen a helyzetet az MSZP botrányosan kezelte, a félreértelmezhetetlen megszólalást követően nemhogy nem mondott le Bangóné, Újhelyi István patkánykormánynak nevezte a jelenlegi Fidesz-KDNP kormányzást.

A kutatás hitelességét egyébként nagyban megkérdőjelezi az az eset is, amiről a Magyar Hang számolt be egyik cikkében. Ebben azt firtatták, hogy a Závecz által készített kutatások, melyek nagyjából egy időben készülnek, mindig a megrendelőnek kedvező számokat produkál, a különbség pedig akár másfélszeres is lehet.

Még sok ilyen cikket olvasnál? Támogasd a Jövő TV-t akár csak pár száz forinttal!

Jövő TV
Neked szól. Rólad szól.

Legfrissebb videók

Palacsintázó fideszesek és a koronavírus – Itt az első Social Media Tour!

A hét legérdekesebb, vagy épp legviccesebb történései a magyar közösségi médiából. Első rész.

“Dolgozunk az új dalokon, de reméljük ősszel már újra koncertezhetünk”

A hétharminc vendége Lázár Domokos, az Esti Kornél zenekar tagja.

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, mert ez a legjobb, amit most megtehetsz!

Kövess minket!

11,078lájkolóTetszik
333követőkövető
30követőkövető
394feliratkozóFeliratkozás

Ellensúly

Legfrissebb cikkek